Hetikiadás, 1931. január-december

1931-09-22 / 38 [1517]

aipuszLiaoto muemieneK. K.nöü A csehek, románok, szerbek nemcsak az iskolákat ás templomokét ragadták el a magyaroktól, nemcsak a magyar könyvet üldözik, ellenbenaz ő uralmuk alá került területeken ledöntötték még a szobrokat is. Hogy micsoda bar­bár pusztítást vittek véghez a szobrok lerombolásával az úgynevezett utódálla­mok, arra eleecendő lesz,Ea egyszerűen felsorol íuk a megszálloat területeken megsemmisített, megcsonkított művészi emlékeket. Előljártak a szoborrombolasban a csehek. Szétromboltak először is a dévényi ezredéves emlék. üvet,..amelyről az őrt álló íroádkori vitézt cseh katonák vasrudakkal döntötték le. Összetörték a pozsonyi mária Terézia szobrot, a pozsonyi Petőfi-szobrot pedig a katonai parancsnokság istállójába dobták.üsz ­szefcörték Batka János pozsonyi hires levéltáros szobrát ós a templomból eltávo­lították Erzsébet királyné imazsámolyon térdeplő márvány domborművét, A pozso­nyi koron ázótemplem oltárán összetörték több magyar szent szobrát és a magyar királyokat ábrázoló üvegfestményeket. Leütötték" a hazakról a magyar címereket és azt az emlékmüvet is,amelyet a 48-as törvények megörökítésére emeltek. Osz­szetörték Petőcz másodalispánnak emléktábláját, akit a szabadságharc leverése után az osztrákok agyonlövettek, ugyancsak , f " /á,.; i» összetörtek Rázga evan­gélikus lelkész emléktábláját is,akit szintén az osztrákok / lövettek agyon.Elpusz­tították a Jókai, Petőfi és Reviczky Gyula költő emlóktábl íját. Lrsekujvaron összezúzták Kossuth Lajos bronzszobrát, Czuczor Gergely költő mellszobrát,Rákó­czinak, Bercsényi ós Vak Bottyán kuruc tábornokok emléktábláját. Kyitrán elpusz­títottak a Szűz lián a szobrot, a Hősök emlékoszlopát és a zoborheFyi ezredéves emlékmüvet. 'I egrongalták a nagysallói honvédemléket. / Nagyvezekényben a törökök elleni csatákban,hosi halált halt Sszterházyak szobrát összetörték, ugyanez lett a sor;.a a trencséni hősi emléknek, Pöstyénben az Erzsébet királyné mellszobrának, Necpál községben Lachner György aradi v ér tanú-tábor aok emlékoszlopának. Lerom­bolták Losoncon a Kossuth-szobrot, Rimaszombaton a Széchenyi-szobrot, Rozsnyón a ]{ossuth-szoborra cseh katonák sodronykötelet kötöttek ós automobillal rántot­ták le a talpazatáról. Krasznahorkán feldúlták az Andrássyak művészi értékű már­vány sírköveit, koporsóit, h^dobsinai 7 Kossuth-szobrot a patakba dobták. Z bór ón összetörték a Rákóczi-család síremlékeit. Ungvárott feldúlták a hősi halottak temetőit. Bártfán eltávolították az Erzsébet királyné szobrot,Nagyszölleá in a ^Perényi-szobrot, Hagymihályun a Kossuth-szebro t, Roskoványban a honvedem! éket, Héthárson szétszedték az elesett honvédek szobrát,Gibálton a világháborús emlá. t, Eperjesen a II.József emléket. Széttörték Zólyomban és Breznóbányán Rákcc ;i Ferenc mellszobrait, Sajógömörön / megrongálták a • atyás király szobrot, Selmecbá­nyán a honvádemléket. Besztercebányán egy hires erdész szobrát rongálták meg,Ig­lón a honv édemléket,Körmöcbányán a honvedszobrot,Lőcsén ugyancsak a honv ódemlék"e;t. Letörték a,Tátra legmagasabb pontjáról az ezredéves emléktiblat,leszerelték a 1. unkácsy-vár egyik sarkából a 35 méter magas ezredéves emlékmű turulmadarat.Meg­csonkították az őrhegyaljai szabadságharci emléket,szétszedték a vereckei ezred­éves emléktáblát. Ungvárit megrongálták Bercsényi Liklós kurucvezér emléktábláját ós Dayka Gábor költő mellszobrát eltávolítótták.Bolhán megsemmisítették a Rákóczi Ferunc emlékoszlopot,Kassán elvitték Ferenc József szobrát, összerombolták a honvéd szobrot és lefoglalták azt a millió koronát, amely nagyobbára amerikai magya rpk auományából gyűlt össze •. Rákóczi Ferenc lovasszobrara.leromboltak Kassán á Hernád hídfőnél álló Hepemuki Szent János szobrot is. A r^mánék tüzérszerkocsihoz kötve rántottak le az aradi Kossuth­szobor alapjait,megcsonkították a Csiky Gergely iró szobrát és az 1849-iki vesz­tőhely emleKet. Hagy szalon ták lovakkal rántottak le a Kossuth-szobrot, Hagy váradon isszetörték Szigligeti Ede iró szobrát és ráüítárba dobták Szent László szobrát. 'emesvárott összetörték Ferenc József szobrát, Zsombolyán dinamittal robbantották lel a . Kossuth-szobrot,iíagyszentmiklóson elpusztítottak Rávay Liklós költő szob­rába Csatádon Lénául iklós költő szobrát,a Vaskapui szobrot ós honvódoszlopot. :aransebesen megcsonkítottak Ferenc József és Erzsébet királyné szobrát,Buziás fürdőn ./irefort miniszter szobrát.Déván Dávid Ferenc unitárius vértanú szobrát, jzmyervaraiján a Kossuth-szobrot, Erdődön a Petőfi-emléket,Zilahon a Wesselényi szobrot,Zsibo.. a,honvédemléket,Hagybánván a Lendvay-szinmüvész szobrát,Boksán•"­banyan,a szabadságharc honvódszobrat, Rákóczi György és Petőfi szoborműiéit cson­kito-Uak meg, Nyaradsze. .. elpusztították Bocskay fejedelem szobrát, Sepsi­szentgyörgyön a honvademieket és Gábor ,ron szobrát,Nagyszebenben a Bem szobrot, 3uroton # a honvedemleket, lárma rosszigeten a honvéd emlék et,Látáf alván a szabadság­harc székely vértanúi szobrát. Per szakán a honvéd síremléket, Székelyudvarhelyen • /as Székely emlékművét,Brassóban az ezerédéves emléket, /F 0 lvt köv /

Next

/
Oldalképek
Tartalom