Hetikiadás, 1931. január-december

1931-01-05 / 1 [1517]

Heti -kiadás. ^ . l.sz. 1931. jan. 5. . —. 4. oldal. _láS^^£M_SEGlTSÉG_ A ....... eredeti tárcája Irta: Sz.. Torna Mária. - Furcsák és kiszámíthatatlanok az élet útjai!... - mesélte egyik aszszonyismerősön. - Menyasszonyságom utolsó estéjén csendesen bámultam a kan-, dalló izzó, pirosló fényébe... Pihentem. Jól esett most a magány,, az egyedüllét és a semmittevés.A rádió halk muzsikája volt az egyetlen dot*g ami most a külvilágra emlékeztetett. Könyvem becsukva pihent ölemben.Nem volt kedvem az olvasáshoz sem s minden külünüsebb emóció nélkül élveztem a zenét meg a leget. Nem akartam rágondolni a Holnapra, amikor oltár elé kellett lépnem egy emberrel, akivel nem volt semmi lelki közösségem, akihez nem fűzött szerelem, de még osak saeretet sem...Nem várhattam semmi jót attól a frigytől, melyet csak muszájból kötök meg...Bele kellett törődnöm-a változhatatlanba, "igen"-t kellett mondanom, mert az elutasítást nem élte volna túl rettenetesen féltékeny jövendőbelim/.. Merengésemből erélyes, sürgető, kopogás riasztott fel.A nem várt, bántó hang csaknem megbénított. Csak a folyton ismétlődő kopogtatás térített magamhoz. Idegesen szóltam ki az ajtón: - Ki az? - Ha Istent ismer, nyisson azonnal ajtót! - könyörgött egy kétségbeesett férfihang. - Várjon egy percig, míg rendbe szedem magam! - Nem várhatok!...Könyörgöm, engedjen be, mert nagy VHSzély fenyeget!... Volt valami megindító a kétségbeesett könyörgésben.Ajtót nyitottam. Késői látogatóm szinte magánkívül zuhant be az ajtón. - Mi baja?...Mi történt?... - kérdeztem rémülten. - Térjen magához!..'. Ne hagyja el magát!... - kérleltem. Az idegen megnyugtató hangomra valamelyest magához tért, aróából eltűnt az ijesztő fehérség. Bűnbánóan mentegetőzni kezdett: - Bocsássa meg, hogy ilyenkor, éjnek idején háborgatom, de ném volt más menekvésem...Üldöztek.Ha egy pillanattal később nyit ajtót, vége lett volna egy asszony becsületének!... - De azzal, hogy beengedtem,azt hiszem, nem nagyon használtam az én jó hírnevemnek sem!... - feleltem csendesen. - Ne haragudjék, nem tudtam, hová csengetek be. Nem volt időm a gondolkodásra, cselekednem kellett! - Nem gondolja, hogy komoly magyarázattal tartozik ezért a szokatlan látogatásért?... - Könyörgöm, engedje meg, hogy hallgassak! Nagyon megalázó volna most erről beszélni! A szomszédos lakásból ekkor ajtócsapkodás, majd szitkozódó férfihangok hallatszottak át. - Ohó! Most már nem is kell semmit sem mondania! Beszélnek a falak maga iGlyett! Tehát a férj váratlanul hazajön, ön menekül, az asszony tagad és felháborodva tiltakozik...De hogy jövök hoz-Sá én?...Hogy mert engem ilyen piszokba keverni?!... ' v - Bocsásson meg!... - könyörgött szelíden a férfi. Nem tehetek róla,de ahogy most tele bűntudattal,szégyenkezve előttem állt, valahogy megsajnáltam. Igyekeztem a lelkére beszélni. - Lássa, .lássa, igy jár az,aki tilosban jár! Ha nem tért volna le az egyenes útról,akkor most nem kellene pirulnia és szégyenkeznie előttem... Most pedig, azt hiszem,eléggé tiszta a levegő ahhoz,hogy távozzék...Nem ajánló:!,hogy valaha is a szemem elé kerüljön,mert adandó alkalommal tudni fogom i kötelességemet!... - Ne haragudjék!... - ismételte most már szinte gépiesen. - Csal: nem képzeli,hogy annyira érdekel a személye,hogy haragot tartalék önnel?... Felesleges a folytonos, gyerekes könyörgése!...Távozzék,kérem!.. Csandesen kinyitottam az ajtót.Amint megfordultam, a szemben levő tüköroon észrevettem, hogy szomszédom az ajtóban all...Ebben a pillanatban megvillant egy ötlet a fejemben! Minden színészi tehetségemet összeszedve igyekeztem ezt a nem várt tragédiát a magam javára kihasználni. Odamentem a mit sem sejtő ismeretlenhez,karomat a nyaka köré fonva, szeretetteljesen kérleltem: - Ne menj el még édesem!...Gondolj arrá,hogy holnap mily nehéz napom '.esz!...Talán soha, soha többé nem lesz alkalmunk, hogy négyszem közt maradjunk i . . ^ /|