Hetikiadás, 1930. január-december
1930-02-04 / 5 [1516]
/: "A várnagy galambjai. " Folyt.: / Akárhogyan próbálta is megoldani a rejtélyt, sehogy sem sikerült. Napokig nem mozdult ki a négy fal közül és folyton töprengett magában* ki'árulhatta el a gondosan titkolt tervet. Hiszen senki sem tudott róla ez utolsó percig, rajta éö a várnagyon kivül; Nem gyanakodott egy percig sem Körmendire,, akinek'megbízhatóságáról szentül meg volt győződve. Hosszú évek óta ismeri,. • nem egy közös dicső hadi tettnek voltak sorsosai,. . Nem átallótta titokban még a falakat is megvizsgálni, nincs-e rajtuk valahol titkos nyila*, melyen át a rejtélyt* ollaaaóg kihallgathatU ö4*y Btm Mst lefolyt terreagetésUko*.. .SeBaifelo ajoara nca talll*. Nagy nehezen megnyugodott végre s egyik napon nyeregbe ült.' Magához vette kedves hadi sólymát s kiment az érdére vadászni,, Csak a lovászát vitte magával. Kiérve az erdőre, levette a sólyom szómé ró'l a sapkát és szabadon engedte. L madár először sürün-pislogatott a vakító napsütésben, körültekintett, ele- • Bet rikoltott, megbillentette szárnyát és nyílegyenesen felerepűlt az ég felé. Sokáig keringett a magas égen, mintha élvezné hirtelen visszanyert szabadsá- * gát. Peterdi szeme fölé tartott keze alól élos tekintettel figyelte a sólyom minden mozdulatát. Türelmesen várt, mikor az é^i vadász neki való vadat vesz észre. A sólyom egyszerre lebukott,,' mintha az egrol taszította volna le egy magasabb hatalom. Peterdi egy'porccel késó'bb éles vijjogást hallott, a sólyom győzelmi kiáltását, egyidejűleg fájdalmas vergődést. Valamilyen madarat fogott. „ Lovászával futva igyekezett a zaj irányába. Nagy volt a bosszúsága, hogy a sólyom csak galambot fogott. A szegény galamb 'rémülten védekezett a dühös csórcsapások ellen és igyekezett szabadulni a fojtogató karmok szorítása alól. A kapitány csak^nehezen tudta kiszabadítani, tenyerébe vette s szelíden simo- ' gatta az ijedtségtol pihegő állatot, mig ez 'lassan-lassan megnyugodott. - Ereszd ki még egyszer a sólymot! - rendelkezett. Újból figyelni kezdte a sólyom röptét s nem is ügyelt a kezében pihenő galambra. Egyszerre a lovász felkiáltott: - Nini! Ennek a galambnak van valami a szárnya.n.1 Peterdi odanézett s ocaknem elhűlt a meglepetés tol,' Egy kis hártyalevélkét látott, mely oda volt 2cötve a galaríb szárnya alá. Óvatosan lefejtette és olvasni kezd-ce. A levelet cimzés nem volt és tartalmából sem lehetett megtudni hogy kinek szólt. Mindössze ennyi állt benne: "Hiába várok ujabb értesítést a további tervekről! Válassz a gazdag jutalom és a selyem zsinór között! Izmail bég keze elér! Féld bosszúját, ha árulója lennél! ,T - Ezt osak a móri bég írhatta! ... - kiáltott fel a kapitány. - De kinek szól ez a levél? ''' Egy darabig törte a fejét, mi tévó legyen, aztán a homlokára ütött. A levelet újra visszakötözte a galamb szárnya alá és visszaindult Palota felé.Közs lebb érve az erődhöz, szabadjára engedte a már teljesen magához tért állatot ós éles szemmel figyelte, hol fog leszállni. Egyenesen Körmendi galambházába repült. - 'A hollók vájják ki a szememet,, ha most meg nem csipom az árulót! ... kiáltotta megelégedetten, A lovászhoz fordult: - Halál fia vagy, ha a látottakról bárkinek is csak egy szó emlitést teszel! ... Hazaérve, maga mellé vette a gyalogosok vajdáját és két markos legényt. Egyenesen a várnagy házába sietett. - Fogjátok meg az árulót! - ^Parancsolta zord hangon. Egy pillanattal ^késobb acélként kulcsolódtak a legények kemény ujjai a vámagy csuklói köré. Körmendi uram halálra váltan dadogott. - Mit! ? . , .Hogyan? , , e Sni , . .iruló? ~ Ugy vanT - felelte Peterdi. - Hitvány áruló varyí •••Vagy tagadni mered,. hogy alig'néhány perccel ezelőtt galambpostán kaptál levelet a móri bégtol?..;. A várnagynak a rémülettől .egészen kidagadtak a szemei. Alig vllt annyi "' • ereje, hogy ennyit hebegjen: f /,/ J Nem tudok. „ . semmiféle, , .levélről! .., ^. L \ - Kutassátok'kii
