Hetikiadás, 1930. január-december

1930-01-21 / 3 [1516]

/: "A betörd." Folytatás:/ - Ezért akar meghalni?! .Meghalni,. amiker megvan mindene,amit osak akar! .. .Meghalni, amikor nem 'is tudja, mi az a nyomorúság!.. .Nem tudja, mit tese kínlódni, nyomorodni, ázni, fázni, éhezni,, hontalannak lenni!:.. -Sokat Szenvedett? - kérdezte a "leány csendesen: '* - Kimondhatatlanul! ... - Volt már valakije; 'akit szeretett? - Hogyne! - válaszolta átszellemülten. - Egy drága* szent asszony!... - Szép volt? - Gyönyörű! .. .Megmutathatom, itt van nálam a képe. - De..*Kisz'ez egy öreg asszony! - szólt a lány csalódottan. - Igen:..Az édes anyám!... - suttogta a fiu fájdalmasan mentegetődzve. A lánynak kibuggyant a szeméből a könny. - Volt már szerelmes? - Nem!...Nem volt rá kedvem.*.Csak szépet és tisztát tudnék szeretni... De ilyen körülmények között gondolhatok én szerelemre?!... '•' - Akkor maga nem is tudja, hogy én mit szenvedek..:A'magaS égből egyszerre, lezuhantanu . *A szörnyű való megháboritotta a lelkemet.. .Nem tudok igy tovább élni!.:: ' Ekkcr a betörő, akinek az élet soha jót, szépet nem nyújtott és pólyás kora óta járta a nyomorúság Kálváriáját, hymnuszt kezdett zengeni az élet szépségéről.. .Mesélt a bűbájos tavaszról, az illatos ibolyáról, a gyöngyvirágos májusról, a dalos pacsirtáról, a 'napsugárról, a csillagos ej szakáról...Addig, addig beszélt, mig ez az 'elkényesztetétt üvegházi kis^emberpslánta el nem sirta magát: Amikor a sürün per^ő könnyeket látta, érezte, hogy nyert ügye van. Látta; mint vivta meg a lany harcát az^élettel...Mo3t már .nem volt nehéz megértetni vele, hogy a zivatar felhője csak'messziről látszik olyan borzalmasan feketének, felettünk úszva bizony már csak alig hamuszinü,.. Amikor a leány végre jól kisirta lelkét, megrázta kócos kis bubifejét. Fiusan kezet adott a betörőnek és köszönetet'mondott neki a május, a tavasz, az ibolyák, meg a többiek nevében,..Mohón hallgatta a fiut» aki elmesélte neki élete Kálváriáját. Szavát akarta venni, hogy soha többé nem bántja a másét, ha már állása lesz...Erre most már neki lesz gondja...A fiu azonban csak holnaptól fogva igérte; hogy megjavul. - Miért csak holnaptól 'kezdve? .. .Miért akar ma még lopni?.. .Hiszen én mindent odaadok magának, amit csak akar, önként, jószántamból, *Sáivesén... A fiu kinos zavarban volt, de a lány rájött, hogy hol a baj. - Oh, hát nem bizik bennem?... - szólt neheztelve. - A revolveremet gondnl j a? :. .Magáé lehet!...i>e aztán soha többé! .. .Érti? ... - Soha'többé! ... - fogadkozott a fiu szégyenkezve. ''" A leány is letörölte most már mosolygó könnyeit s'nevetve tett o is ígéretet: - Soha többé!... Könnyen megígérte, hiszen most már nem lesz olyan egyedül...Lesz valaki j e. .. Egy kis pajtása:. .Aki ki tudta vezetni ebből a fullasztó'Sötétségből, az meg'is tufija majd vigasztalni, ha megint elborul az^o kicsiny világa... ' Mit bánta o, hogy kicsoda ez az ember, csak a lelkét látta, az pedig szép; gyönyörű volt.., Neki most csak ez volt fontos... Amikor a'fiu elment, utána még sokáig érezte a tavasz bűbájos lehelletét. Derűs, ujjongó jókedvvel fogadta meg, hogy amig él, mindig szeretni fogja a tavaszt, a májust, a pacsirtákat, -mindent...Mindent, ami erre a nagyszerű fiúra'emlékezteti...Neki köszönheti, hogy'él és, hogy még tud Örülni ennek a counya, komisz 'világnak! . ' íi l