Hetikiadás, 1930. január-december

1930-01-21 / 3 [1516]

/:"A betörő." Folytatás:/ - Ezért akar meghalni?! .. .Meghalni, amikor megvan mindene,amit csak akar! .. .Meghalni, amikor nem'is tudja, mi az a nyomoraség! .. .Nem tudja, mit tese kínlódni, nyomorogni, ázni, fázni, éhezni, hontalánnak lenni!;.. -Sokat szenvedett? - kérdezte a'leány csendesen: - Kimondhatatlanul! ... - Volt már valakije;'akit szeretett? - Hogyne! - válaszolta átszellemülten. - Egy drága* szent asszony!... - Szép volt? ' ' - Gyönyörű! ... „Megmutathatom, itt van nálam a képe. - De.. .Hisz'ez egy öreg asszony! - szólt a lány csalódottan. - Igen;..Az édes anyám!... - suttogta a fiu fájdalmasan mentegetődzve. A lánynak kibuggyant a szeméből a könny. - Volt már szerelmes? - Nem!...Nem volt rá kedvem...Csak szépet és tisztát tudnék szeretni... De ilyen körülmények között gondolhatok én szerelemre?!... . ''• - Akkor maga nem is tudja, hogy én mit szenvedek..:A"magas égből egyszerre lezuhantam...A szörnyű való megháborította a lelkemet...Nem tudok igy tovább élni! Ekkcr a betörő, akinek az élet soha jót, szépet nem nyújtott és pólyás kora óta járta a nyomorúság Kálváriáját, hymnuszt kezdett zengeni az élet szépségéről.. .Mesélt a bűbájos tavaszról, az illatos ibolyáról, a gyöngyvirágos májusról, a dalos pacsirtáról, a 'napsugárról, a csillagos ej szakáról...Addig, addig beszélt, mig ez az 'elkényesztetett üvegházi kis emberpalánta el nem sirta magát; Amikor a sürün pergő könnyeket látta, érezte, hogy nyert ügye van. Látta; mint vívta meg a lany harcát az^élettel...Mo3t már m»mí .nem volt nehéz megértetni vele, hogy a zivatar felhője csak'messziről látszik olyan borzalmasan feketének, felettünk úszva bizony már csak alig hamuszinü.... Amikor a leány végre jól kisirta lelkét, megrázta kócos kis bubifejét. Fiúsan kezet adott a betörőnek és köszönetet'mondott neki a május, a tavasz, az ibolyák, meg a többiek nevében,..Mohón hallgatta a fiút, aki elmesélte neki élete Kálváriáját. Szavát akarta venni, hogy soha többé nem bántja a másét, ha már állása lesz...Erre most már neki lesz gondja...A fiu azonban csak holnaptól fogva igérte; hogy megjavul. '"' - Miért csak holnaptól "kezdve? ... .Miért akar ma még lopni?.. .Hiszen én mindent odaadok magának, amit csak akar, önként, jószántamból, "Síivesén... A fiu kinos zavarban volt, de a lány rájött, hogy hol a baj. Oh, hát nem bizik .bennem?.... - szólt neheztelve. - A revolveremet gondol j a? :. .Magáé lehet!.. .i>e aztán soha többé! .. .Érti? .... - Soha'többé! ,.. - fogadkozott a fiu szégyenkezve."'" A leány is letörölte mcst már mosolygó könnyeit s "nevetve tett o is Ígéretet: - Soha többé! ... Könnyen megigérte, hiszen most már nem lesz olyan egyedül...Lesz valakije. .. Egy kis pajtása;. .Aki ki tudta vezetni ebből a fullasztó'Sötétségből, az meg'is tusija majd vigasztalni, ha megint elborul az^o kicsiny világa... ' Mit bánta o, hogy kicsoda ez az ember, csak a lelkét látta, az pedig szép; gyönyörű volt.. .Neki most csak ez volt fontos... Amikor a'fiu elment, utána még sokáig érezte a tavasz bűbájos lehelletéo. Lerüs, ujjongó jókedvvel fogadta meg, hogy amig él, mindig szeretni fogja a tavaszt, a májust, a pacsirtákat, 'mindent...Mindent, ami erre a nagyszerű fiúra'emlékezteti.. .Neki köszönheti, hogy'él és, hogy még tud Örülni ennek a counya, komisz "világnak! ... ' 0 '