Hetikiadás, 1930. január-december
1930-04-08 / 14 [1516]
Irta: Igraándy Gáza. A Bakr-ny végeláthatatlan lomberdeje fölött átlátszó pára csavarodott az ég felé. A nap sugarai már javarészt felszívták a csillogó harmatot, csak a levelek alján húzódott meg néhány nagyobb csepp,de azok isjninduntalan hangos loccsanással hulltak a sarjadzó haragoszöld fűre. Nótázó,csicsergő madarak ugrándoztak az ágakon. Zsongó-böngó gondtalan élet lüktetett az • őserdőben. r A 1üszálak,virágok felemelkedtek.Kinyílt a kelyhük.Mohón szívták a megtermékenyítő tavaszi levegőt. -Ugy szeretek itt - súgta az asszony az urának -, ha erre járunk, mindig azt hiszem,a Hargitában vagyok. Arra messze napkeletre,ahonnan elhoztál iao,,, • . r iV • Belekapaszkodott a karjába. Odasimult hozzá.A férfi araszos vállán hatalmas ij lógott. Az aranyveretes tegezbon meg-megzörrentek a nyílvesszők. Az asszony apró lábbelijéről reszketve futottak le a harmatosopook. Azokat nézte s nem votte^szre, hogy az ura összehúzott szemöldökkel kémlel a távolba.^Lépteik zaját elnyelte a puha pázsit. Kis tisztásra lyukadtak ki. Most már az asszony is látta a bátortalan füstöt, moly vékony csikként húzódott el a fák fölött. - Hányszor jártunk.már erre - törte meg a csendet - és eddig sohasem láttuk. Az ura nem fel olt. Egyenesen a füstnek tartott. Az asszonyon kíváncsi izgalom vett erőt. Főkötője alól előkandmkáló fekoto,haifűrtjoit elsimította. Nagy őzszeme félénken csillogott. Habfohár arcát halvány pirosság öntötte ol> " vékony ködmenje elárulta termetének finom vonalait. X Lélegzetét visszafojtva, lépkedett a határozott mozdulatú férfi mellett. Ismét eltűntek a sűrűben,ahol szinte gyökeret vert a lábuk. Az egyik öles derekú tölgyfa „tövében foher lepedővel áLotakart kőasztalka előtt imádkozott egy öreg ember. Űsz szakálla a melléhez tapadt. Szeme a teritőn nyugvó kupán és kicsi tálacskán csüngött. Ajka o®rhangu % érthetetlen szavakat mormolt.Felállt. Karját' kitárta, leszegte & fej ét,majd letérdelt ós áatszollomült arccal megette a tálacska kenyeret és fölhajtotta, a kupát. Utána ismét hosszasan imádkozott. Néhány lépésnyire egy-két száraz ág tüze pislákolt. A hamvadó parázsból lassan szállt fel a füst. A tölgyfa ágain búgott a, vadgalamb,fütyörészett a bohó rigó. 4z asszony és- a férfi ott^állt az' öreg háta mögött. Az assz'ony hallotta zakatoló szivének dobogását és görcsösen kapaszkodott ura karjába. Száz gondolat feszült ~z agyában, száz kérdezni/valója lott volna,de nem merte megzavarni a kegyes csondot.Csa,k nézegette az imádkozó aggat,a kőoLtárt ás , amikor feljobb siklott a szome, megakadt a tölgy törzsén. Ösztönösen nyúlt a nyakában levő ^inom arányiánchoz,melynek a végén ugyanolyan alakú arany diszecsko lógott. Két egymásba rótt lécecsko és rajtuk emberi test,melynek kezéből, lá,bábol szögfüj'elT domborodtak ki. -'Édesapám hozta Bizáncból - gondolta - és .akkortájt sokat beszélt arról az uj Istenről, akinek nem fehér mént áldoznak.... Nem tudta,tovább szőni gondolatait,mert az öreg megmozdult ós szembefordult velük. Láthatóan meglepődött és valami idegen nyelvem köszöntötte vjaratlan látogatóit. • -Ki vagy és mit korosaz itt? / kérdezte a férfi. -Az én uramnak, Jézusnak szolgálok - válaszolta az öreg meg-megbicsakló nyelvvel ós különös kiejtéssel. - Alig értették meg. -Mióta vagy itt? - hangzott ismot a férfi szava. -Negyven tavaszig számláltam az idő változását. Azóta abbahagytam. Minek? Mulandó az élet, csak egy örök: a mennyei boldogság. Lám, az en népem is falevélként szátszérodott. Osak én maradtam hírmondónak. Pedig karjuk erejét rettogto minden szomszéd. De jöttetek Ibi. Harcos kemény nép. Ti hatalmasabbak vagytok és az én népem eltűnt,elbujdosott. Árvaságra jutottam.Itt lakom ebben a fatörzsben.Láthatjátok. Volt egy maréknyi búzám. Elvetettem abba a kis földbe. Néhány szőlővesszőt is találtam. A patak itt csörgedezik °gy hajtásnyira,nom i.okum kell a bor,hanem az áldozathoz. Mert az én Istenemet, reggelenként vértolon áldozattal köszöntöm.Kenyérrel és borral,mely az áldott alatt e* ő testévé ós vérévé változik. /Folyt,köv,/, ikf?
