Hetikiadás, 1929. január-december

1929-08-13 / 32 [1515]

/:Dervis bég folytatása:/ Gyors mozdulattal még egy nagyot húzott a korsóból, aztán bizonytalan lépéssel megindult a halálra rémült leány felé. Alig tett azonban néhány lépést, megnyalt az udvar feló'li ajtó. Kendyné 'jött vissza. Anyai szeme azonnal meglátta a fenyegető veszedelmet, gyors iramodással az asztalnál termett és védőleg terjesztette Gizella ele karját. - Mit akar kegyelmed a lányommal, kapitány uram? - kérdezte izgatottan. - Félre az utból!_ - rendelkezett'recsegő hangon a német. Gizella remegő kézzel kapaszkodott anyjába. - Jaj, Istenem! - suttogta aléltan. - A sok bajhoz még ez hiányzott! Csak volna'itt valaki, aki megvédene bennünket'.... A szorongatott leány könyörgően tekintett az ég felé, mintha onnan várna segitséget. A német még egy lépéssel közelebb jött, szemében a részegeket jellemző elhatározással, de egyszerre visszatorpant. Kendyné villámló tekintettel egyenesen feléje nyújtotta kezét és ellenmondást nem tűrő hangon kiáltotta: - Vissza! ... Egy lépst se tovább! Szegyei je magát kapitány ur, hogy enynyire meg tudott feledkezni a lovagiasság**!! ... - Verfluoht! - szitkozódott a német. - A zajra Sánta uram is előkerült. Látta Kendyné visszautasító mozdulatát és megijedt a kellemetlen helyzettől. Odasietett a kapitányhoz és osititani próbálta: - Az Istenért, nagyságos uram! Kendy Lázár leánya nem aféle vadvirág, melyet mindenki letéphet! - Ach was! Vadvirág, vagy nem vadvirág, nekem a tüzes bor mellé leány csókja kell!...Ha nem kapom szépszerével, elveszem erőszakkal. - Már nyúlt is a lordja után, de akkorra ott állt előtte a kékszemű török. 'Tiszta magyarsággal utasította rendre a németet: - Ha kegyelmed még egy lépést tesz a hölgyek felé, vagy folytatja eddigi mosdatlan beszédét, amilyen igaz, hogy Dervis bég a nevem, oly igazán üt az utolsó órája! Gizella hálásan mosolygott a bégre, akinek aroát erre sötét pir borította el. A német kapitányt elöntötte az epe. - Mit akar ez a tejfeles szájú kontyos kutya?! Eridj haza az anyád szoknyája mellé és ne avatkozz az én dolgomba!... Dervis bég eleresztette füle mellett a sértést. Szelíden elvonta Gizellát anyja mellől, átkísérte a másik sarokba és társa gondjaiba bízta, aztán újra a német elé állt. - Eddig azt hittem, hogy * Üngüruszban csak nemes ellenfelekkel van dolgunk, akiket megbecsülhetünk, de most látom, hogy ezt a szerencsétlen országot ellepték flyugat bravó!, akik keletre csák gonoszságaikat hozzák, hogy ezt a földet hasonlóvá tegyék az övékhez!...Ha kegyelmed igazi ^férfi ^völna, már az első szó után a kard beszélt volna!'. : .Pusztuljon innen és mesélje el mindenkinek, hogy egy fegyvertelen török utonállóként dobta ki kegyelmedet a csárdából! A császári tiszt a kemény szó hallatára egyre-másra váltogatta a szinét. Hápogott, mint a partra vetett csuka és mire a bég az utolsó szót is kimondotta, nem bírt tovább magával. Váratlan mozdulattal kirántotta kardját és a bég felé sújtott. Egy fájdalomkiáltás, a nők borzadva sikoltottak... A következő'pillanatban a kard heggyel lefelé, búgva repült a Padlóba, ott megállt, mint a nyárs; a német kapitány pedig halótthalványan nézet eltört karjára. Ahogy a bégre lesújtott, ez gyors mozdulattal ütötte fel a. támadó karját, 'mely gyenge lécként tört el. A kapitány arca eltorzult a^fájdalomtól. Rettenetesen szitkozódott és káromkodott. Sánta uram kötelességszerűen ápolásba votte és kituszkolta a másik szobába.' Gizella reszketve futott a béghez. - Nem történt semmi baja? - kérdezte aggódva. - Hogyan háláljam meg,hogy halálos veszélynek tette ki magát két ismeretlen nőért?... Dervis bég gyengéden megfogta a feléje nyújtott bársonyos kezet. Alig hallhatóan felelte: - Kendy Lázár leánya előttem nem ismeretlen, ha nem is találkoztam meg vele...Szépségének hire hozzám is eljutott és most, hogy látom,beismerem,hogy hire'meg sem közelíti a valóságot...