Hetikiadás, 1929. január-december
1929-03-19 / 11 [1515]
AZ ingovány mélyén. - Szilárd Róbert. A szelonlük alkonyi f6lhomályában három lehorgasztott fejű török állt. lógott a fejük és esek néha-néha nerték felvetni szenüket az előttük ülő nagy úrra, aki csak nehezen tudta megőrizni keleti nyugalmát. Kemény szóval fedte őket. - Ugy látszik, a nyári forróság kiszárította agyvelőtöket, hogy egyik ostobaságot a másik után követitek el. Egymásután három ilyen véres kudarc!... A két első még hagyján, de a tegnapi felülmúl minden emberi képzeletet!... Omár az alajbég nagyot sóhajtott. - Allah világos itsa fel elmédet, vitéz bég!... Mi mindent elkövettünk, hogy a rajtaütés sikerüljön, de ugylátszik az átkozott hitetleneket dzsinnek védték, hogy kudarcot vallottunk.... - Elég volt az üres beszédből! - rivalt rá az esztergomi bég. - Nem érdekel ostoba véd eke zéstek! Mondjátok cl, hogyan történt a dolog, talán jóvá lehet még tenni. A három korholt egymásra tekintett, mintha egyik a násikat biztatta volna. - Kétszáz spahi és százhúsz bezlia indult el három nappal ezelőtt, a te parancsodra, ho gy megsarcoljuk a guthaiakat, kezdte az alajbég. - Az ottani őrség kapitánya valahogy megneszelte, hogy mi készül, mert épen azon az uton rejtőzött el négyszáz vitézével, amerre nekünk mennünk kellett. Csak egy ut van, amely a^várcsba vezet, minden oldalról napi járó földre nincs más, csak sár és ingo-v vany. Volt egy jó kalauzunk, aki a járható utat jól ismerte, az vezetett.... Lemenőben volt már a nap, amikor a legveszélyesebb ponthoz értünk, AZ ut egészen keskeny ösvénnyé szűkül, melyen két kocsi nem fér el egymás mellett és lovaink esek kettesével haladhattak. Áz élen haladó kalauz f igyelmezt ot c űt, hogy vigyázzunk, a lovak egymás nyomdokába lépjenek, mert az ut melletti feneketlen mocsár menten elnyeli a vigyázatlan fülrelépőt... - A kalauz hcsszu lándzsájával folyton döfködte a talajt, mielőtt rálépett volna. Csak lépésben tudtunk menni és nem figyelhettünk a környékre. Az esti szürkület ráborult az ingoványra, már alig^láttunk néhány lépés távolságra, amikor egyszerre jobbról és balról egetverő kiáltással ránkrontott a guthai kapitány az embereivel.... Omár alajbég a visszaemlékezés szülte borzalomtól lehunyta szemét, kezét pedig védőén nyújtotta m#ga elé. - Nem is voltak azok emberek, hanem láthatóvá vált dzsinnek, kik az éjszaka sötétjében előbújnak roj t e kükbőlhogy ártsanak a hivöknok. Mire fegyvereinkhez kaphattunk volna, a csapat negyedrésze Allah Ítélőszéke elött állt. Mi többiek védekeztünk, amennyire lehetett és kerestük a visszavezető utat. Sokan betévedtek az ingoványba, .ahol elpusztultak és csak a.lig ötvennek sikerült kikecmeregni a mocsárból.... y Deli bég összeszorított fogakkal figyelte a jelentést. - Ezt a guthaiak még megemlegetik!... Addig nem nyugszom, mig véres bosszút nem álltam rajtuk sok jó vitézemért... - dühöngött a bég. Egy darabig elgondolkodott, aztán kiadta a parancsot: - flá.ron nap alatt szedjétek össze ahány spahi cs bezlia a leörnyező erődökből csat elvonható. Az éjszaka sötétjében szabad csak a várba jönniök és itt ugy cl kell őket rejt cn i , hegy szem meg ne lássa őket... Három bőd járja be .-. vidéket dervis ruhában és híresztelje cl, hegy az esztergomi búg nagyobb portyázásra készül Tata felé és titokban erre a célra gyűjti össze a lovasságát... Legalább nyolcszáz emberre lesz szükségem, ezeket péntek estig állitsátok hadi rendbe és a többit bizzatol: rám....
