Hetikiadás, 1928. augusztus-december
1928-12-24 / 52 [1514]
1919. Irta: Igmándy Géza. Iklódy Gráspár tekintetes urnák hetek óta alig lehetett a szavát hallani. Máskor csak a szabadban érezte jól magát,most meg már az is sok,ha kiáll a kúriája ámbitusára, A hatalmas szál ember egyenes dereka mintha meghajlott volna.Szűrkdlő harcsabajusza mintha fehérebb lenne.Napbarnított kerek arcán megkeményedtek a vonások. Mosolygó kék szemében titkos tüzek lobbannak. Kordován csizmája patkós sarka haragosan kopog a szürke kockaköveken. Mindent lát,de az arca nem árulja el. Csak hátai összetett izmos kezén feszülnek meg néha-néha az inak. -Tekintetes ur! - szólal meg a bokrok között Kiss-Ihász János - rossz vége lesz ennek.Tehetnénk valamit... Iklódy Gáspár mereven belenézett a gazda arcába. - Nem lehet,János. Várjunk.Mindének eljön a sora. -Hajnalban is majd hogy rosszul nem jártam,- bátorodott neki az öreg cseléd.-Tetszik tudni,a Bimbó miatt. Csak jön az a ragyásképű őrmester és rámordul a bocskoros népeire: Ezt vágjátok le! A Bimbóra mutatott. Mondám, kár azért az ötödfü gyönyörű tehénért. Ha már hus kell nekik, ott az a választási borjú. Á Virágé.Eám röhögt.ek. Aztán kilöktek az istállóból. A juhakol végiben már főzik az ebédjüket.A Bimbóból... Iklódy Gábor szemöldöke megrándult. Homlokán megsűrűsödtek a barázdák. -Görgővel is baj van - folytatta a szomorú beszámolót Kiss-Thász János. - Hat óra sem volt még,amikor ez a föstöttszáju nyápic hadnagy,aki a szplső vendégszobában lakik,megparancsolta,hogy fogjiík be. Az uj kék hintót válásztotta < ki. A lovakat is megmustrálta.A Tündéren és Vilmán akadt meg a szeme. Érthet a jószághoz,alig telt be a két csiskó nézésével. Gergő csak húzódozótt.Felnyomták a bakra.egyik bocskoros megmondta neki,hogy hajtson be Tamásiba s jöjjön vissza gyalog.Az ököristálló végéről néztük.Ugy ült az a föstött majom a puha ülésen,hogy fölforrt a vérem, AZ öregapja még medve volt valahol a havasokban. A szérűskert felöl hallatszó nagy lármára lettek figyelmesek, ŰZ oláh főhadnagy sorakoztatta a katonáit.AZ egyik evett,a pofája tele volt hússal. Azt szidta válogatott káromkodással. Iklódy Gáspár nem tudta hallgatni. Bement a dolgozószobájába. Leült az Íróasztal elé. Rágyújtott az ezüstkupakos tajtékpipára. Szaporán szivta és fújta ki a füstöt,mely kékes foszlányokban oszlott széjjel. «z ablakon át betáncoló bátortalan tavaszi napsugár megtört rajta. Iklódy Gáspár elgondolkozott. Előtte az asztal fölött volt az édesapja olajfestésü arcképe. Odább a többiek, xiz Iklódyak.^etediziglen. Valamennyien keményvonásu, szélesvállú magyarok. Urak.Ott a kard,vagy a héttollu buzogány a kezükben.Ezze1 szerelték és védelmezték ezt a földet, AZ örökre elnémult ősökről az asztalán szerénykedő fényképre siklott a tekintetééiig huszonkét éves, vidámarcu fiu mosolygott rá az üveg alól. Domború mellén megfeszül, a honvédzubbony, A szive felett négy medália is ragyog. Kettő egyenlő n-gyságu. .Az egyik sárga. Iklódy Gáspár elmereng rajta. S előlopakodnak o.z emlékek. T...Nagycsütörtökön este ugrott le a lóról itt a ház előtt. Amikor belépett az öreg ebédlőbe,az anyja felsikoltott.^ fia balkarja fel volt kötve. .-Semmi ez,édesanyám - vigasztalta . gyerek.-Val.mi kósza golyó erfce" - a hadadi harcban. Csak a bőrt hor zsolta. Nézze,mozgatni is tudom! -Drága jó fiam ~ sírdogált az asszony,-Mikor ettél? Ugy-e, éhes vagy? Feleletet se várt.Kiszaladt a konyhába.Fellármázta a szolgálókat .Vacsorát készített a - menekülő fiának. Ketten maradtak a szobában, Ape és fia .A nagy falióra kísérteties pontossággal ketyegett,a kaúdalló felett, AZ Iklódyak szeme egymásba tévedt.Nem szólt egyik sem. És mégis megértették egymást.Kint fütyült a fagyos tav szi szél.Meg-mograzta az ablakokat.A kandalló lángja kinösan táncolt. /Folyt.köv./
