Hetikiadás, 1928. január-július

1928-06-12 / 24 [1513]

;j A diplomáciai szines könyvek történetéről. Egyik nemrégiben Berlinben megjelent német tudományos könyv érdekes adatokat sorol föl a diplomáciai szines könyvek történetéről. Ebben a könyvben a német külügyminisztérium levéltárának tud^s igazgatója elmondja, hegy a diplomáciai okmányok szines könyvekben való közzétételének szokása eredetileg Angliából származik. A hivatalos könyveknek külső fedőlapjuk szinéről való elnevezése tulajdonképen régi középkori szokás volt, Angliában már a XIII. században ismeretes volt "A kincstári számadások vöröskönyve". Németországban pedig <r

már a XIV. században ismerték a "Weimari vörös könyv"et és ezzel egyidős a velencei "Liber Albus". Tekintélyes időköz választja el azután a városi szineskönyvek használatát a parlamenti szines köhyvek megjelenésétől, ^zek Angliában a parlamentarizmus hazájában tűnnek fel először "Kék Könyvek" /Blue Books/ néven, mint diplomáciai okiratok tárai. Á könyvek fedőlapjának szinéül kizárólag praktikus szempontból választották a kéket. A régi időkben ugyanis nem ismerték még a kékszinü rongyok megfehéritésenek titkát és igy a papírgyártás céljair. felhasznált rongyok közül külön választották a kékszinüeket, hogy azok ne zavarják a. papir szinét

; Hogy ne legyen felismerhető a kék rongyok nyoma, kék könyvborító lapokat hoztak forgalomba. Ilyenekbe kötötték a parlamenti könyveket is és ezekét később már csak a fedőlapjuk szinéről nevezték, A hagyományos kék szin izután tovább is fennmaradt, még akkor is, amikor már régen megváltozott a papírgyártás módaaere. Az angol kék könyvek eredé % 1641-ig nyúlik vissza; de megállapítható, hogy már 1633-ban is ismerték ezt az elnevezést. I. Jakab angol király uralkodása idején tartott utolsó parlament már követelte a külügyi politika birálatának jogát, mégis os-.k a XVIII. században fejlődhetett ki az a szokás, hogy a külügyi politikát parlamenti nyilvánosság előtt tárgyalják. 1734-ben folyt először parlamenti vita az angol kormány kék könyvéről és ez alkalommal mindenki meggyőződött arró^, hogy milyen fontos a külügyi kék könyvek kiadása. Franciaországban a törvényhozó testületek elő terjesztett külügyi okiratok gyűjteményét, "sárga könyveknek" nevezik. Már 1850-ben sárga könyvet terjesztettek a francia nemzetgyűlés elé, később pedig III. Napóleont kényszeri tette rá a közvélemény, hogy ideközönkint sárga könyvekkel tájékoztassa a parlamentet a külügyi politikáról, ^zek.a "Sárga könyvek" nem jelentek meg rendszeresen, hanem mindig csak a helyzethez és a kormány szándékaihoz igazodott megjelenésük. Mivel pedig az angol és a francia kormány ilyenformán a kék és sárga szint a maga számára lefoglalta, az olasz kormány a zöld szint választotta külpolitikai okmányainak közrebocsájtására, már csak szert is, mert a zöld az olasz lobogó egyik szine. Mikor Rómának Olaszország fővárosává való kikiáltásáról^vita indult meg a turini parlamentben, az olasz képviselők követelték a tárgyalásokra vonatkozó okmányok közzétételét. Cavour végül is engedni volt kénytelen, de még mielőtt a parlament kivánságát teljesíthette volna, 1861 június 6.-án meghalt. Az olasz zöld könyv pedig 1861 június 27,-én látott napvilágot. A kék, sárga és zöld könyvek után nemsokara megjelöntők a német fehér könyvek is. Bismark ugyan élesen ellenezte a birodalom külügyi aktáinak közrebocsátását, de végül is engedett néhány epés megjegyzés után. Egyik parlamenti vita alkalmával ugyanis kijelentette, hogy ezentúl ugylatszik kettős diplomáciai ügyvezetést kell majd kezdenie és pedig egyiket a nyilvánosság számára, a másikat pedig majd . ténylegesen alkalmazni fogják a diplomáciai gyakorlatban. Ámbár a fehér könyvek 1870-től kezdve már úgyszólván rendszeresen megjelentek, mégis a fehér könyv elnevezéssel elsőizben csak 1879-ben találkozunk. Ez alkalommal az egyik ellenzéki képviselő az okmánygyüjtomény birálgatása közben azt mondotta, hogy ez az okmánytár se nem kék, se nem zöld könyv, hanem tartalmánál fogva inkább fehérkönyvnek nevezhető. Ez az elnevezés aztán rajta is maradt* / -P n lut Ír* ír