Hetikiadás, 1928. január-július

1928-06-26 / 26 [1513]

Isonzói csaták. Irta: vitéz József királyi herceg, tábornagy. % 1915 október 30. . íj jel erós harcizajt hallottan. Valóban hihetetlen, hogy •ilyenek az itteni teljesítmények, AZ olaszok egyedül az on hadtesten arcvonalát 15-ször támadták meg tegnap, ebbe a kisebbszcrü előtörések nincsenek beleszáaitva. A

Z arcvonalamat támadó ellenségnek ereje körülbelül 120 hadilétszáma zászlóalj az én 51 zászlóaljam ellen, melyekbe természetesen tartalékaim is be vannak számitva. Az én állományom azonban nem a hadilétszám, hanem a besorolt menetalakzátokkal együtt legjobb esetben 150-1*0 fő századonként. Ez megfelel részemről kereken 32.600 embert kitevő létszámnak, mely az olasznak 130.000 emberével áll szemben A 20 honvédhadosztálynál az ellenség az éj folyamán a peteanói alszakaszban egy 50 lépés széles darabon állásunkat elfoglalta. Azonnali ellentámadással újra kidobatott és az egész állás ^hiánytalanul kezünkben van. A 43. gy.igezred a tegnapi ellenséges támadásokról a Monté San Michele-n azt jelenti, hogy ezek visszaveretésónálaz ezred veszteségei 1 halott és 7 sebesült volt. Eszel szemben legalább 1.600 olasz hulla maradt akadályaink előtt fekve." A 17. hadosztálynál éjjel a 39. gyalogezred és a 24. vadászzászlóalj csodás lelkesedéssel és eréllyel végrehajtott rohanókkal a tegnap elveszett állásokat visszafoglalták. A rohamok spontán az ebhez kirendelt tartalék bevárása'nélkül indultak meg. Nem hiába, a dicső debreceni és budapesti bakáim... Ezzel az összes állásaink megint szilárdan birtokunkban vannak. " A 22. Landwlfer-hados ztálynál az éjjel kisebb ellenséges tüzesapások és állandó csekély lövegtüz mellett folyt le. A balszarnyzászlóalj előtt az ellenség éjjel kissé előbbre tolódott. Reggel 6 órakor az egész arcvonalon nyugalom van. Olasz foglyok: 6 tiszt, 192 legény. "Esős hideg bórában kint voltam és a derék 24-ea vadászok egy részét, azután a 39-eseknek egy század védőszak jászát s a 46-osckat látogattam meg. Vitézeim ugy ki vonnak merülve, hogy mindenki aludt és én csak néhány figyelő őrszemmel beszéltem, akiknek megtiltotta^, hogy bárkit is fölébresszenek. Meghagytam nekik, hogy legmelegebb üdvözletemet adják át mindnyájuknak, ha felébrednek s jelentsék meg parancsnokuknak, hogy hajnalban ott a romtól keletre az állásban voltam. A ssul ^ többször kavarogva visszavágódutt s a hullaszag olyan, hogy el lehetne ájulni tőle. Hiszen minden egy kiszüretelt, . . összegázolt rothadó hustömeg murvává morzsolt kőzettel keverve!... ks ezt kell éj jelnappal belélegzeniök szegény sokat szenvedett vitézeimnek. Még most is émelygős vagyok tőle, pedig alig egy óra hosszatá éreztem s ezt is csak imitt-amott, midőn a szél visszacsapott... A szomszédban kézigránátharcot láttam. Az ellenséges tüzérség ördögi pontossággal lőtt, majdnem minden lövés telitalálat volt. Közelünkben is nehéz gránátok csapnak be, s a 4 harúnégátnál telitalálat van. A riadójelzőnek fölakasztott^srapnell élesen följajdul s a repeszek üvöltve repülnek el fölöttünk. Sogélykiáltásokat hallok, szegény figyelő őrszem aza kit a gránát telibe talált, pár pillanat alatt meghat s egy másikat állit helyére az ügyeletes altiszt, mig az odasietettek a halottat elviszik s a betemetett lövészárkot amennyire a körülmények engedik, megint rendbehozzák.. A segélyhelyre megyek, ott találom derék vitézemet, Magony Istvánt, ki a 46. ezred 13, századában szolgált, jobbkezc le van szakitva. Az olaszok kézigránátokat dobáltak, melyeket ő mindig hihetetlen gyorsasággal fölkapva visszadobott, mindig az olasznál robbantak saját kézibombai. Ez egyszer nem sikerült és szegénynek széjjeltépte a kezét. Egyike volt a legvitézebbeknek sokszor 6-7 Olaszt vett magára." /folyt, köv./