Hetikiadás, 1927. július-december

1927-12-27 / 52 [1512]

Csillaghullás. ORSZÁGOS íjf VÉLTÁR K szekció Irta: Kozma Andor. •A költő "Petőfi" című, most megjelent költői regényétől./ Elgyötört magyarra nagy éjszaka szállott, Sötétbe vont várost, pusztát és falui. Régi dicsőségről szőve hiu álmot, Nemes, polgár, jobbágy mind, mind elaludt. Fenn az égbolton hiába világolt Csillag-miiliókból fény-iiadalut, Ugy látszott: a nemzet, varos, falu, puszta Magát lassan-lassan halálba alussza. Néha mégis, hunyó pásztortüzek mellett Egy-egy kinnyu alvó álmából ijed: "Nézze öregbojtárI... Latja-e ke

&

yelmed? Csuda csillaghullás, soha még ilyet!" Az öregbojtarban megáll a leheltet, Ugy érzi, ugy mondja: "égi magvetés ez, Valamikor ebből gyönyörű termés lesz." Termés jósolasa az öregbojtarnak Feledés ködébe el v_n veezve rég, Le mar Magyar földön uj emberek járnak, Nem a buba fáradt régi nemzedék. Legnagyobb magyarként bont Széchenyi szárnya t, A "Hymnus" költője zendit nagy 'zenét, Áttöri sok uj fény a tompa nagy éjet, Alom-dermedésből már a magyar éled. Nem, mint amikor még éltét csak aludta, Már nem mult dicsőség álma nyügzi őt; Rendes már a napnak itt is kelte, nyugta, S aki napra ébred, küzdi a jövőt; , Éji pihenőn is annak hosszú utja Vonzza és ijeszti az álomszövőt,.. S megint csillaghullás!... Az alföldi sikra Fényiv villanással most hullt égi szikra. Tizenkettőt vert a kiskőrösi óra,. Éppen Sylvesternek éjszakája volt; Csikorgó fagy szállt a szűzi fehér hóra, Tisztán tündökölt a téli égibolt - . Oh, áldott az évnek ama fordulója!... Im, az anya boldog jajjal felsikolt, 3 mire beköszönt az újév pillanatja, Hü kebelén első kis fiát ' ringatfta . A képzelet innen meghatódva lebben A szent hajdankorrak mesés tájira; Oivt szülte meg egykor, még szegényesebben, A prófétait Jézust boldog Mária, Kire fényt ragyog a jászol Betlehemben, Abból üdvösséget mosolyg ra fia... Istálló felett a három bölcs királynak Szép csillag jelenti: itt van, akit varnak,