Hetikiadás, 1927. július-december
1927-11-29 / 48 [1512]
A magánal ka lmazot takjogviszonyának rendezés®. Legutóbb a' parlamentben a kereskedelemügyi miniszter Ígéretet tett arra,hogy a magántisztviselők jogviszonyaiéi szóló törvényjavaslatot még ebben az évben a képviselőház elé vi s z i. _i súlyos helyzetben lévő maganti s zt vi selő társadalom örömmel vette tudomásul a miniszter kijelentését ésmost már arra törekszik,hogy a javaslatban jogos érdekei és törekvései megvalósíttassanak ..Volt Már korábban is egy törvénytervezet ,amely azonban nem elégítette ki az érdekelteket, akik most azt kívánják,hogy érdekeiknek jobban megfelelő ja-, vaslat kerüljön a Ház elé. Munkatársunk kérdést intézett azokhoz,akik foglalkoznak a magántisztviselők ügyeivei és a felqrült kívánságokról tájékozást kért. i ! Magántisztviselők Országos Szövetségénél a következőket mondották: - Már két évvel ezelőtt volt jgy kész törvénytervezet,amelyet az érdekeltségek elé terjesztettek hozzászólás végett.Ez a tervezet a magántisztviselők érdekképviseletének hozzájárulását nem tudta megnyerni,mert ahelyett,hogy kiterjeszteni kivánta volna a magántisztviselők jogait,inkább még korlátozást tártai iázott..Kifogásoltuk,hogy nem szerepelt a javaslatban a végkielégítés kérdése,amely'pedig már kodifikálva van. Az eddigi rendelkezések szerint járó végkielégítés is csak minimalis védelmet jelent és ha ezt is elvonnák,még rosszabb lenne a helyzet. -Azok között a kívánságok között,amelyeket a törvényben érvényesíteni óhajtunk,első helyen szerepel az,hogy a végkielégítés intézményét ne csak^ fentartsák,hanem kifejlesszék; úgyszintén a felmondási idő meghoszszabbitását is kérjük.A végkielégítés kiterjesztését kívánjuk arra az esetre is, ha az alkalmazott önként hag^pa ott állását. -Ma a betegség .'1 i%m eseténx csak 6 hónapig tartozik a munkaadó a fizetést folyósítani.Ezen a téren is kiterjesztést és hatékonyabb védelmet kívánunk.az uj törvényben.A próbaidő meghosszabbítása ellen is óvást emelünk,mert az egy hónapi,fontosabb állásokban a két hónapi próbaidő elegendő arra,hogy az alkalmazott munkaképességét kiismerjék. Több kisebb jelentőségű kérdés mellett ezek a főbb kívánságok,amelyeket a magántisztviselők az elkövetkezendő törvényjavaslatban érvényesíteni kivannak* Meskó Zoltán országgyűlési képviselő,aki az Sgysó; ges partban foglalkozik a magántisztviselők kérdésével,igy nyilatkozott: -A magántisztviselők sorsát az egységes párt szivén viseli . A köztisztviselők helyzetének javításával kapcsolatban a kormánynak arra kell,törekednie,hogy a magánalkalmazottak súlyos helyzetén is enyhítsenek. A segítség sürgős .Megnyugtató a kereskedelemügyi miniszternek az a kijelentése^ hogy törvényben rendezi a magántisztviselők helyzetét.Eontos az,hogy ez ^javaslat olyan legyen,amely kielégítse a jogos igényéket és megfeleljen a •hozzá fűzött reményeknek .A javaslat benyújtását.' és letárgyalását mi is sürggtjük és arra törekszünk,hogy megnyugvást keltsen a nenéz helyzetben lévő magánalkalmazottak táborában. Homonnay Tivadar dr.országgyűlési,képviselő,kormányfőt. ..nácsos,aki ugy a közalkalmazottak,mint a magántisztviselők helyzetével intenziven foglalkozik,.! következőket • mondotta: • " • -örömmel hallottam a kereskedelemügyi minisztertől,hegy a magánalkalmazottak jogviszonyát szabályozó törvényjavaslatot beterjeszti. .'-Kinacsian várjuk,hogy a javaslat a régi-e, vagy pedig az általunk ismert és elődei által benyújtott javaslathoz milyen ujabb rendelkezéseket kíván felvenni a kereskedelemügyi miniszter .Meg vagyok róla győződve,, hegy kiegészített javaslattal jön a Ház elé Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter és nem fog eltérni attól a szokásától,hogy minden javaslatot letárgyvl az érdekképviseletekkel„Azt hiszem.hogy a miniszternek tudomására jutott nemcsak az érdekképviseletek,hanem egyes képviselek részéről is,hogy a javaslat régi szövege igen sok kívánni valót hagy maga után. /folyt .köv. / a -7 7