Hetikiadás, 1927. július-december
1927-11-29 / 48 [1512]
Arákról. • K szekció A rákbetegség az emb eriség legnagyobb csapása. Valóban elszumorSLtd, hogy a felnőttek közül, minden 45 éven felüli emb érből, mondhatjuk/ minden nyolcadik ráktan hal meg.Az orvosi tudomány mindent elkövet,hogy e szörnyű betegség terjedését megakadályozza,de sajnos még mindig nem tartunk ott,hegy csökkenést láthatnánk pusztitásában.A rák gyorsan burjánzó daganat, az a leglényegesebb tulajdonsága,hogy a.benyomuló rákos sejtek a szomszédos ép részeket fokozatosan tönkreteszik, Bármily keveset tudunk is a rákbetegség keletkezésének okáról, azt tapasztaljuk,hogy legtöbbször az embernek előrehaladottabb korában jelentkezik.. Néha már a születés előtt is lehetnek a magzatnak olyan zavarai, a, .ely eket a később jelentkező rák kifejlődésével lehet összefüggésbe hozni. Gyakran valamely ingerhátás folytán bontakozik ki; ilyen pl. a vérbaj okozta fekély, vagy az égési- seb helyén maradó hegesedés, vagy az alsó ajakon a pipaosutora-tartcs nyomás. . ^ /okozta A rák elég gyakran kifekélyesedik és némelykor a gyors szétesés miatt daganatot nem is látni,hanem osak fekélyesedést. Mint már emlitettük,a rák többnyire korosabb embereket támad meg, azonban az emberi test szöveteinek öregsége nem <az évek számától függ. Vannak 40 éves szövetek,melyek öregek,s vannak viszont 75 éves szövetek,melyek mé v rugékonyak és fiatalok.Annyi azonban való,hogy a szövetek minémüségétől függ,hogy van-e talaja a rák fejlődésének vagy sem. Hadd feleljünk még arra a kérdésre,hegy voltaképpen mi is . okozza a test szöveteinek megöregedését.A szövetek nem annyira az évek szama, hanem az -életmód következtében lesznek alkalmassá a rákbetegség kifejlődésére.Ezt bizonyitja azoknak az orvosoknak a tapasztalata,akik Afrikában, Indiában, vagy egyéb civilizálatlan országokban a benszülőttek életmódját megfigyelták. Tapasztalataikból kitűnik,hogy a benszülőttek,akikenagyon egyszerű és józan életmódot folytatnak,sokkal magasabb korig megőrzik életerejüket és.fiatalságukat,mint mi,akik egészen-, más életmódot folytatunk. Náluk egyetlen rákbetegség sem fordult elő; viszont hajlamosak lesznek ők is a rákbetegségre,mihelyt hozzánk hasonló életmódot kezdenek folytatni. Ha civilizált emberek a benszülőttek közé mennek,akkor sem vesztik" el a rákbetegség iránt való hajlamosságukat.Ebből elégvilágosar látható,hogy kizárólag az életmódtél függ a test szöveteinek JokarbüB való megtartása. Éljünk azért egyszerűen és egészségesen.Tartózkodjuhk sokat fris levegőn,Igyunk tiszt vizét.Együnk friss főzeléket és gyümölcsöt, végezzünk naponta elégséges testmozgást,kíméljük magunkat a testi,és ^* szellemi tulerőltetéstől,pihenjünk eleget és a lehető derült életfelfogást kövessük. S A rák keletkezésének oka lehet a helytelen öltözk aés,a helytelen táplálk. zás,a felesleges felindulások,amelyek • minu ' izgató befolyást gyakorolnak a test szövetei-e. Ami a rák gyógyitésát illeti,idáig a sebészi beavatkozás vezetett a legbiztosabb eredményre.Számos tapasztalat bizonyítja,hogy az idejekorán való operatív beavatkozás által gyökeresen sikerült a bajt eltávolítani.és már számos ember életét megmentet te. Azonban sok ember annyira retteg az orvosi késtől,hogy szivesen szenvedi el a legnagyobb gyötrelmeket,semhogy műtétnek vesse magát alá, s mire orvoshoz' fordul,sok esetten már annyira elmérgesedett a baj,hogy töfebé segiteni nem lehet^ Ezért nagyon ajánlatos volna,hegy az,aki a keletkező rákbetegség-tüneteihez hasonló -jelenséget eszlel magán,azonnal forduljon orvoshoz. Ven eset.hogy műtét nélkül is lhet segitani. Igy a tapasztalat azt mutatja,hogy a Röntgen-sugarakkal is szép eredményt lehet elérni. Rádium által is sok ember nyerte már vissza egészséget. Figyelmeztetjük olvasóinkat,hogy ne kisérletezzenek házíszerekkel,kenőcsökkel és hasonlókkal,hanem csak a szakképzett orvos tanácsára hallgassanak, • Ko -y a jövő mit hoz a - - * * - rákgyógyitás terén,azt ma meg tudni nem lehet .Ma a leghelyesebb, ha minden óvdintézkeáést megteszünk az oly nehezen gyógyítható buj elhárítására. Ez pedig az egészséges J egyszerű és lózan életmód.