Hetikiadás, 1927. július-december
1927-11-15 / 46 [1512]
A drágasár jó oldalai. A gazdasági felvirágzás időszaka mindig bizonyos áremelkedéssel szokott együtt járni. Nagyobb beruházások jótékony hatását, pl. a tőzsde már előre megérzi, ahol-elsősorban az építkezési, téglagyári, stb. p_apiiok kezdenek emelkedni. Mikor a tényleges konjunktúra megindul, az áremelkedés átterjed az élelmiszerekre és, a többi közszükségleti cikkekre is. Ez annak a következménye, hogy nagyobb tömegeket állítanak munkába,. több munkabért folyósítanak, ez azután fontosabb szükségleti cikkek iránt nagyobb keresletet idéz elő, ami viszont a drágulásban jut kifej ezesre. Ebből az következik, hogy bizonyos mértékű drágulás, bár a fogyasztók, különösen a fixfizetésüek csoportját hátrányosan érinti, az egész közgazdasági helyzetre azonban mégis jó hatással van. Jó hatással van^annyiban, hogy szükséges velejárója a gazdasági fellendülésnek. Az árak csökkenése gyakran azt jelenti, hogy az ország vásárló képessége csökkent és egyes termelési ágak kénytelenek veszteséggel túladni árucikkeiken; ami az egész ország közgazdasági helyzetére kárcs visszahatással van. Ujabbi iaőben, mióta a konjunktúrakutatás szokásba jött, ajkutatók a drágulási folyamatot állandóan olyan jelnek tartják, amelybői a gazdasági javulás megindulására lehet következtetni. Az u gondolat, hogy a drágaságot nem szabad tisztán csak a fogyasztók szempontjából nézni és nem okvetlenül károsnak tartani, mindinkább köztudattá válik. Eddig abból a szempontból néztük a kérdést, hogy az árak emelkedése sok vállalatot a termelésének kibővítésére indit, sok uj vállalkozás megkezdésére nyújt biztatást s ezáltal felfrissíti egy egész ország közgazdaságának az életét és jobb kereseti viszonyokat teremt. A jövedelem aztán könnyebbé teszi a magasabb árak elviselését úgyszólván mindenkire. A drágaság nemcsak most, a háború utáni zűrzavarban volt, de békeidőben is gyakran előfordult. A régi hirlapok állandóan panaszkodnak az árak emelkedésé miatt. Egymásután tartottak szaktanácskozásokat a drágaságról, a közalkalmazottak részére drágasági pótlékokat folyósítottak, a munkásoknak béremelést juttattak. Ha kutatásunkkal még messzebbre megyünk vissza, azt látjuk, hogy a huszadüi században az egyes élelmicikkek ára aranykoronában kifejezve sokkal nagyobb, mint egy pár évszázaddal ezelőtt. Ennek az okát nem -a termelési viszonyok megváltozásában kell keresni, hanem abban, hogy az aranymennyiség mindig növekedett a századok folyamán és igy értéke az árucikkekkel szemben csökkent. Az aranynak a folytonos elértéktelenedése már több, mxat 1000 év óta tart. Krisztus után 850-ben az arany értéke mintegy kilencszer veit nagyobb, mint a mostani század elején, a francia forradalom óta pedig akkori értékének harmadára csökkent az aranypénz. Emellett a folyton fokozódó drágulás mellett a közgazdaság mégis óriási mértékben növekedett, amiből az következik, hogy'a dráguláfti-folyámat a maga részéről nem lehet ellensége a közgazdasági élet fejlődésének, sőt inkább olyan körülményeket teremt, amelyek között a gazdasági elet hatalmas javulást mutat. Fellnei Erigyes, egyetemi tanár igen érdekes kutatásokat folytatott erre a problémára vonatkozólag és legutóbb annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a háborúban elkerülhetetlenné vá^Lt óriási mértékű államadóságok katasztrofálisak le etek volna, ha pénz hirtelen értékcsökkenése be nem következik. Az igy felállított tétel most már a drágaságnak egy második jó oldalát mutatja. Előbb azt hangsúlyoztuk, az arak emelkedése együtt jár a gazdasági felvirágzással, most ezt az állítást ki keli egészíteni egy másikkal, ^em is képzelhető, mondja Fellner, hogyan lettek volna képesek az államok mérhetetlen nagy adósságaik terhét elviselni, ha a pénz rohamos elértéktelenedése nem jött volna segítségükre. A magyar állam például háború előtti adéságának kilenctized részétől szabadult meg a valuta romlása következtében.
