Hetikiadás, 1927. július-december

1927-09-06 / 36 [1512]

Hétfőn délelőtt nyitotta meg ünnepélyesen Klebelsberg Kunő gróf kultuszminiszter Tihanyban a most létesitett Országos Magyar Bioló­giai Intézetet a Kormányzó, József és József Ferenc királyi hercegek^ a magyar tudományos világ és a társadalom képviselőinek továbbá a felsőház és a képviselőház küldöttségének .jelenlétében, A megnyitási ünnepségre a most Budapesten ülésező X. nemzetközi zoológiai kongresszus tagjai is leutaztak Tihanyba, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a kormányzó üdvözlése után nagyhatású megnyitóbeszédet mondott, melyben kifejtette > hogy a biológiai tudományok intenzivebb müveléséből nekünk magyaroknak is ki kell vennünk a magunk részét, A kultuszminiszter beszédére a kormányzó válaszolt ós kije- ­lentette, hogy ősi kultúránk fejlődő képességének biztató jelét látja ab­bahj hogy a mai nehéz időkben is képesek vagyunk felállitani olyan uj tu­dományos kutató-intézetet, amely méltán tarthat számot az egész müveit világ érdeklődésére. Ezután még számosan méltatták az intézet megnyitásá­nak nagy jelentőségét, majd a vendégek megtekintették a kitűnően berende­zett intézetet. Vasárnap délelőtt hatalmas tömeg jelenlétében leplezte le József királyi herceg a szegedi alsótanyán a háborub-n elesefrtf J46-os hősök emlékmüvét, A királyi herceg automobilon bar-dériumos kisérettel ér­kezett a leleplezés helyére, ahol az ünnepélyt táró.! mise előzte meg, A királyi herceg költői szárnyalású beszédet mondott, majd koszomat tett a hősök emlékének talapzatára, melyet még harminc egyesület koszorúzott meg. Az -ünnepély után társasebéd volt, majd a királyi herceg és kisérete visszatért a fővárosba. Vasárnap délelőtt ünnepélyesen megnyitották a Nemzeti Múze­um dísztermében a X, Nemzetközi Zoológiai Kongresszust. A kongresszuson nyolcszáz külföldi tudós jelent meg és 22 állam képviseltette magát hiva­talosan. A megnyitáson a tudósokon kívül előkelő közönség ós«diplomácia/ testület számos tagja vett részt. A kongresszust dr. Horváth Géza ny. mú­zeum igazgató nyitotta meg négy nyelven'mondott beszéddel. Utána Klebels­berg Kuné gróf vallás é,s közoktatásügyi miniszter a kormány nevében, Si­pőcz Jenő dr. polgármester pedig a főváros nevében üdvözítő a kongfesszust. Ezután az egyes államok képviselői szólaltak fel, majd megkezdődtek a tu­dományos előadások. fi mult héten az Országos Beforrnátus ^elkőszegyesület két napos konferenciát tartott, melyen számos értékes előadás hangzott el. Vasárnap délelőtt mint-egy háromezer református presbiter részvételével folyt le a vigadó termeiben 6 III, országos presbiteri értekezlet, melyen Baltazár Dezső püspök mondott nagyi beszédet és indítványára tisztelgő Sürgönyt intéztek Horthy Miklós kormányzóhoz. Sürgönyben üdvözölték még Mussolini olasz miniszterelnököt és Bothermere lordot is. A református értkezletek résztvevői, azután hatalmas menetben a Szabadság térre vonul­tak és ctr, megkoszorúzták az emlékszobrokat. Délután Bavusz. László püs­pök mondott ünnepi beszédet. V R sárnap nyitották meg a Presbiteri Világszö­vetség nemzetközi összejövetelét is, amelyen a világ minden tájáról a fő­városba érkezett kiküldöttek vettek részt és me-beszélték a reformátusok egyházi életét érdeklő ügyeket. A német birodalmi vasúti orvosok Bécsben tartott kongresz­szusának 900 tagja két napos látogatásra a fővárosba érkezett. A ven­dégek elragadtatással tekintették meg a főváros nevezetességeit és'szép­segeit. Látogatásuk alkalmával a főváros^zent Gellért szállóba:, estélyt rendezett vendégei tiszteletére. /tK­Szekszárdon Tolna vármegye első leventeversenye volt vasár­nap es a versenyen ^osthy Pál i ^azságü-y^miniszter is megjelent. Szekszárd íoteren vasárnap reggel tábori :.ise_yolt7 majd a levente egyesületek zász­lajnt szentelték fel. Az i-azsá-ü-y miniszter nagyhatású beszéddel üdvö­zölte a leventéket, *«z avató ünnepély után köz ebéd'volt, majd délután a verseny^dontomérkőzéseit bonyolították le. A vármegye színeivel ékesített vandorzaszlot a bonyhádi leventék nyerték, el. A versenyeket vitéz Mátyás Sándor országos testnevelési főelőadó zárüszavai fejezték be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom