Hetikiadás, 1927. január-június

1927-05-10 / 19 [1511]

Belföld. A kormányzónak szombaton délben ajánlotta fel a debreceni Tisza István Tudományegyetem tanácsa az egyetem négy fakultásának diszdok: tori oklevelét. Az ünnepélyes aktuson jelen volt Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, il.lyefalvi Vitéz Géza rektor vezetésével az egyetemi tanács tagjai, -Baltazár ^ezsó.református püspök, valamint D brecen város főispánja és polgármestere. A kormányzó átvéve az oklevelet a következőket mondotta: »A debreceni egyetem figyelme különös örömmel tölt eí annál is inkább, mert én is az esi kollégiumnak szinmagyar levegőjében tanultam meg a magyar kultúra szeretetét. A bizalom ós a szeretet jelének tekintem ezt a kitüntetést, mely nemcsak kimélyíti a kapcsolatokat, amelyek engem a deb­receni kollégiumhoz főznek, hanem megerósit abban a törekvésemben,hogy a magyar kultúrát tovább fejlesszük. » A főváros uj zászlót adományozott a budapesti I. gyalogezred­nek. A zászlót, amelynek keresztanyai tisztjét a kormányzó felesége vállalta, szombaton avatták fel ünnepélyesen a Ferenc József laktanya udvarán. Az -ünnepségen megjelent József ^erenc és Albrecht kir. herceg, vitéz Janky Kocsárd, a honvédség főparancsnoka, a főváros ós a parlament képviselete stb. Be-szentettetvén a zászló, azt a kormányzó vette át a fő­várostól a hadsereg nevében, majd többek között a következőket mondotta: " Őseink háromszinü zászlóját ajánlja fel ma Budapest népe, de ne felejtsük el, hogy még nyolc évvel ,ezelőtt itt idegen . rongyok lógtak és még ma is bujtogatok próbáljak megmérgezni a lelket. A hamis tanok cifra köntösben járnak, pedig eéek a faj pusztulására vezet­nek. Vigyáznunk kell, iónt könnyebb a rosszra csábitani, mint a jóra kötelezni. Hegy munka, siker, jólét és boldogság legyen ezen a földön: ez a ti feladatotok, Legyetek önfeláldozó katonák, mint őseitek voltak és legyetek vakon hűségesek ehhez a zászlóhoz." A húsvéti szünet után az elmúlt héten ai képviselőház folytatta a költségvetés vitaját 8 órás üléseken át. Walkó Lajos kül­ügyminiszter ez alkalommal terjesztette be az április 5,-én Olaszország­gal kötött barátsági-, békéltető- és választott bírósági szerződés becikkelyezéséről szóló torvényjavaslatot. A javaslat, melyet egyasészt Horthy kormányzó, másrészt az olasz király irnak alá, 5 cikkből áll, melyek kimondják, hogy a magyar és az olasz királyság között állandó béke és kx örökös barátság fog fennállani. majd megállapodnak a békéltető, illetőleg választott biróság! eljárásra nézve. A szerződés az okiratok kicserélésétől számított 10 óv tartamára köttetett és amennyiben 9 év múlva fel nem mondják, ujaob 10 évre érvényben marad. A külügyminiszter boterjesztette még a Törökországgal kSiött letelepedési egyezség és kereskedelmi szerződés, valamint a Jugoszlávia ával kötött kereskedelmi szerződés és határforgalmi egyezség hecikkelye­zéséról szóló törvényjavaslatokat. Ezután a Ház áttért az igazságügyi tár­ca költségvetésének a tárgyalására és azt általánosságában el is fogadta. Pusthy Pál igazságügyminiszter beszédében az esküdtbíróság eszméjével foglalkozott, amelyet általában még nem tart célszerűnek visz— szaállitani, de próbaképen a közeljövőben a sajtóügyeket esküdtbiráskodás elé fogja bocsajtani, Majd az ügyvédi kamara legutóbbi ülésén aktuálissá tett kérdésekkel foglalkozva kijelentette, hogy az ügyvédek anyagi hely­zetén ugy vél segíthetni, ha bevezetik az ügyvédi testületekben is a numerus clausust, A képviselőház az elmúlt heten tárgyalta még a miniszterel­nökségi és a földművelésügyi tárcák költségvetését, előbbit részleteiben is, az utóbbit általánosságában elfogadva. A miniszterelnökségi tárca tárgyalásának során Bethlen miniszterelnök többször felszolalt, végül a szónokok hozzászólásaira vá­laszolva Malasits Gézának kijelentette: Örömmel tapasztalja, hogy a szociál­demokraták sem tekintik jogforrásnak a trianoni szerződést és tiltakoznak az elszakított magyarság kultur^inyomasa ellen. « miniszterelnök,rész-^ letesen ismertette a magyarországisi nemzetiségi iskolák számát, oktatási rendszerét, amely igazolja, hogy ^agyarorszgg mindent megtesz a kisebbségek lm! tnrnT is tnvAIrvéíSMi n^lr fxvA AlrfihAW. f _ _ —.

Next

/
Oldalképek
Tartalom