Hetikiadás, 1926. július-december
1926-09-07 / 36 [1510]
Midőn a ^eraset iBank 1 százalékkal le szálli tott a a kamatlábat, jogos volt a felte/és, hogy a hitel olcsóbbodása az egész vonalon bekövetkezik, A betéti kamatlábat csökkentették is a fővárosi pénzintézetek és azt a közös megállapodást létesítették, hogy takarékbetétek után az időtartam szerint 4.5-5.2 százalék között fizetik a kamatot, a valut dQ 1 e té tek után pedig enrél is egy fél százalékkal alacsonyabb kamatot adnak, A visszleszámitoe lási kamatlábat azonban nem állapították meg egységesen a bankok és igy tulaj donkép csak azokban az üzletágakban csökkent a kamat láb, ahol automatikusan következik be a hivatalos kamathoz való igazodás. Elsőrendű váltókat a nagy intézetek ugyan leszámítolnak már 3 százalékkal is, annál is inkább, mert a pénzbőség nagy és' a kereslet a pénz iránt csekély. A pénzbőséget részben vállal kozási kedv hiány a magyarázza, részben pedig az, hogy az idei termés finanszírozása aránylag csekély összegeket vett igénybe, mivel a külföld már kezdettől erősen vásárolta a magyar gabonát és külföldi valutával fizetett. Igy a magyar bankok e-en a téren nem voltak igénybevéve. A feljebb emiitett 8 százalékos visszCU-eszámitolás1 kamatláb azonban nem egységes és sok esetben ennél magasabb százalékot is kérnek. Különösen vidékre nem helyeznek k szivesén pénzt a budapesti nagybankok. A vidéken azonban még az olyan pénzintézetek is, amelyek Pesten olcsón kapják a pénzt, előszeretettel állapítanak meg magas vi sszle számi t olás i kamatlábat, ugy hogy a vidéken a pénz aránytalanul drága. Ezért a Pénzintézeti Központnak már közbe ic kellett lépnie a hatáskörébe tartozó vidéki bankoknál és a közbelépés # hir szer int,majdnem min denütt eredményei is járt. A vidéki pénzintézetek a maguk részér azt panaszolják, hogy a hitelkereteik csekélyek, ezért a ^em s eti Bank-tói kapott pénzen kivül másjdrágább pénzeket is igénybe ke venniük és ezeknek az összegeknek kihelyezése is csak magasabb á. folyamon lehetséges. Különösen a kesk er eskedök és kisiparosok sinylik meg nagy mértékben a bankok hit elpolitká ját és minthogy nem hajlandók továbbra 16-20 százalékos kamat o>/kat fizetni, tiltakoznak a hiteluzsora ellen. Feltűnést keltett, hogy a Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesülete beadványt intézett a pénzügyminiszterhez, amelyben védelmet kér az ipar és kereskedelem számira a kamatuzsora ellen. Megemlítjük még, hogy a Pénzintézeti Központ leszállította a köztisztviselő kölcsönök kamatlábát, a Postatakarék pa dig a zálogházi kölcsönök kamatát mérsékelte. Pengőben szám olnak az állami hivatalok október 1-től kez dve, Intézkedés történt, hogy október 1-től kezdve az összes állami hiv a talokban életbe léptessék a kötelező pengős zárni tást. Ezzel Összefüggésben a Jegybank vezetősége ugyanerre az időpontra igyekszik forgalomba hozni az uj pengő ércpénzeket. A tervek Szerint forgalomba kerülnek az 1 filléres váltópénzek, valamint az 1 és 2 pengősök. Az 5 pongős papírból fog készülni. ?eng$ sorsjegyek, Az októberi osztály sorjogy-huzásokra érvényes sorsjegyek már pengőér tékr öl szólnak. Az ogész sorsjegy 100 pengőre szól. A pengősorsjegyeket azért vezették be már most, mert a sorsj átéli osztályai a jövő évre, tehát a kötelező pengőszámítás idejére is átnyúlnak.