Hetikiadás, 1925. július-december
1925-11-16 / 90 [1507]
Kommunisták a rögtönitélő bíróság előtt. - . ,. A budapesti i- üntet őt örvénys zéken szombaton és vasáfnap tárgyalta Langer Jenő kúriai biró vezetésével a statáriális biróság 2á-• kosi Mátyás, Weinberger Zoltán, Öry ^ároly, Gőgös Ignácz és Hámán Kató kommunisták ügyét, A v.'dlottak személyi adatainak meghallgatása után Miskolczy Ágost ügyész előadta a vádat, mely szerint a vádlottak idegen állam rendé let ér e , a ha/ .adik internaci onált szolgálatában, a magyar alkotmány és rend leiforgatására szervezkedtek. Vádat emelt tehát ellenük-lázitásra irányult szövetkezés miatti Lengyel Zoltán dr. Rákosi védője kifogást emelt az ügynek statáriális uton való lefolytatása ellen. Kifogását a többi védő is magáévá tettje-a bíróság azonban visszautasította és Rákosit vezette' elő, akit az elnök megkér dezc11, hogy mit hozhatna fel védelméreS Rákosi többek között fönntartotta amaz állit ását, miszerint fogsága alatt semminő bántódás nem éfte. Rákosi után '.Tcinbergertj ma j d Gőgöst és Hánán Katót is kihallgatta a biróság. Vasárnap az elmeorvos szitkáért ők nyilatkoztak, miszerint vádlottak sem a cselekmény elkövetésének idején nem szenvedtek, sem jelenleg nem szenvednek elhebajban. Ezután Miskolczy .Ír • ügyész tartotta aeg vádbeszédét, majd Lengyel Zoltándr. Rákosi védője, dr. Greguss andor, '7einbergor védője, Hagy Mihály dr, Öri védője, Damokos Andor dr, Gőgös védő j végül dr. Győri Ákos Hánán védője tartották meg vődőbeszédeiket.Ezután sorban a vádlottak szólottak az utolsó szó jogán. A rögtönitélő biróság hétfőn hir de t te^jgfö nt é sé t, amely szerint Ítéletet nem mondott, hanem Rákosi Mátyás "és társai ügyét a rendes b ir ó ságho z utal ta át. Mekkora az aranykészlet? Amerika szédületes gazdagsága. 1 — —— — — — — — — — — — — — — — — —— — — — —• — —• — — — — — — A washingtoni pénzügyminisztérium hivatalos kimutatása és egy megbízhat^ német statisztika alapján bozzávetőleg meg lehet állapítani, mekkora jelenleg a világ aranykészlete kivert pénzben és aranyrud kban? Az amerikai pénzügyminisztérium hárem évvel ez:lőtt tizen_ öt milliárd dollárra becsülte a világ aranykészletét . Bnnrk az óriási értéknek egyötöde akkoriban az Egyesült Államok birtokában volt. Azóta még jobban meggazdagodott Amerika. Jelenleg a janbeek birtokában körülbelül az egész világ aranykészletének egyharmada van. AZ elszegényedett Európának sokkal kevesebbel kell beérnie. A régi világ aranykészlete csak 220 milliárd korona értékű-. 1913-ban száz ;iz milliárddal több volt, dc ez a rész azóta a semleges államoka, elsősorban azonban az Unió, kezébe korült.AZ egyes ouropai államok keretén belül aranyérték dolgában a háborús évek lolyamán nagy eltolódások történtek. Éve kkel ezelőtt még FTanciaország aranykészlete vezetett nyolcszázmilliárd korona értékbon. jp Utána . kö vétke zc tt Oroszország, Németország, Anglia és az Osztrák-Magyar monarchia. Magyarország ős Ausztria a háború előtt 240 milliárd korona értékű aranykészletet mondhatott magaének, ami messze felülaulta az összes semleges államok aranykincsének értékét.A széthullott monarchiából alakult országoknak ma együttvéve alig van kétszáz milliárd korona értékű a rany ké s zle t e . Ma iihglia vez t S&vcpábanx, aintegy hatszáz milliárd korona értékű aranykészletétől.