Hetikiadás, 1925. április-június
1925-05-18 / 38 [1506]
A csillagos ég két legnagyobb állócsillaga, a Sirius és az őrion. ^ost a nyeri idő alatt ugyan nappal teszik meg útjukat és ezért nem gyönyörködhetünk fényükben. Ezek helyében most a tavaszi égboltozaton az Arkturus és a r Véga, ez a két másik óriási nap fénylik. De ezek olyan borzasztóan messze^vannak, hogy fényük nem mérközhotik a téli égbolt két ragyogO álló csillagának fényével, Az Orion csillag eltűnése a tavaszi éjszakát legszebb ékességétől fosztja meg, mert a klasszikus ókqr bátor vadásziról elnevezett csillagkép égboltozatunk legragyogóbb és legpompásabb csillagzata. Övének heroin drágaköve hangzatos, szép, arabnevekot visel: Almitak, Alnitam és flíintaka. -az Óriási méretű Betejjgenzc szörnyűséges méretű nap vöröses fényben ragyog, mig a osillagzat Rigel csillaga f ehérjt'ényével ^valamennyi t tulsugározza. De a földi halandó szempontjából egészen különleges érdekességet ad az Orion csillagzatnak az őt körülvevő/ szabadszemmel is néha észrevehető ködkép. Hatalmas sas kiterjesztett szárnyaiként tűnik fel a rejtélyes el-e] tünedező ködképp, mely a téli égboltozaton szörnyű távolsága dacáfa is nagyobbnak tűnik fel a holdvilágnál. Ez a ködfolt a világegyetem egyik legnagyobb rejtélye. A csillagászok kiszámították, hogy épen 300 évig tart, amig az Orion ködfoltról hozzánk elérkezik a fénysugár. Ez a szám meglehetősen alacsonyan számi-te tfcttnak vehető, pedig azt jelenti, hogy az eltűnő ködkép távoléi sága a világegyetem végtelenségében háromszázszor kilenc billió kilométerre esik a földtől. A csillagászok véleménye özerint a ködfolt szélessége körülbelül hétszázszor nagyobb lehet, mint a föld és a nap közötti távolság. A szinképelemzés utján mcgállapitották, hogy az Orion ködképet gázek alkotják. De^a titokzatos ködfolt rendeltetéséről és jelentőségéről a kutatóknak halvány sejtelmük sincs. Herschel, a hírneves csillagász is eredménytelenül foglalkozott a csillagos égnek ezzel a rejtélyével és azóta is minden valamire való csillagász iparkodott megfejteni ezt a titkot. Ilyesfajta ködképek nemcsak az Orion Théta csillagáé körül mutatkoznak, hanem feltalálhatók a Hattyú csillagzatban és a lant körül is észrevehetjük jó erős távcsövön keresztül. Eredetileg a természetvizsgálók azon a véleményen voltak, hogy ezek a ködfoltok az ősanyagból állanak, abból az ősanyagból, amiből a világmindenség alakult. Abban a véleményben voltak, hogy a ködfoltok évek milliói alatt csillagokká sűrűsödtek, melyek kezdetben fehéren izzottak és meleget árasztottak, később fokozatosan lehűlve vöröses fényű osillagokká váltak. Ezt az elméletet ma már nem ismerik el helyesnek a tudósok és a modern csillagászat már azóta ujabbat és jobbat talált. Most már megállapították, hogy a vörös fényben izzó égitestek a viszonylagosan ujabb^napok. Ilyenformán az Orionban levő vöröses fényű Beteigenze álló csillag azok közé az égitestek közé tartozik, melyek még kifejlődési korukban vannak, mig a fehér fényű csillagok közé tartozó Rigel ma már a régiek és kihűltek közé sorozható. Az égboltozat ködfoltjai között, melyeknek tényleges szerepét és befolyását a világok keletkezésére és fejlődésérc a mai csillagászati tudomány ép oly kevéssé ismeri, mint az elmúlt évszázadok csillagvizsgálói, az Orion ködfoltja á legrejtélyesebb és legtitokzatosabb. Szabálytalan alakú ködfolt létére meghazudtolja a világegyetem geometriai szabályait, mert a többi ködfolt nagyobbára•csavarmentes vagy podig gyűrűs alakzatban jelentkezik.
