Hetikiadás, 1924. december - 1925. március
1925-03-09 / 19 [1505]
A nemzetgyűlésen n költségvetéssel kapcsolatos megajánlási javaslat vitájában feltűnt a keresztény párt egyik vezérének Ernszt Sándornak beszéde, amely felölelte az egész pénzügyi és politikai helyzetet, -^eszédébua kimutatta, hogy jogos volt^Házszabályok megreformálása és emiatt senki sem tarthatja magát táv^S^a parlamenttől. Rámutatott a túlzó radikálisok törekvéseire és leszögezne, hogy egyetlen lelkiismeretes politikus sem fogja átadni ezt.az országot a radikális politikának. A n mzetgyülésen az elnök bejelentette, hogy Pakots József összeférhetetlenségi bejelentést tett az ezidöszerint Amerikában tartózkodó Haller István ellen, aki állitólag olyan faüzletcket közvetitett az álllamn .k, amelyekből saját magának is haszna volt, A bejelentést áttetüék az összeférhetetlenségi bizottsághoz, A keresztény szocialista párt nevében Csik József visszautasított a azokat a méltatlan támadásokat, amelyek a Haller-üg-ycl kapcsolatban a radikálisok részéről a keresztény pártokat érték. A távollévő Haller Istvánt,aki egyelőre nem védekezhetik, Csik szerint ~zért kezdték ki, mert 5 volt a numerus clausus megalkotója, H radikálisok a fővárosi választások előtt szeretnék szétugrasztani az egyesült kereszténypártokat, ez a tervük azonban n_m dog sikerülni, Bethlen István gróf miniszterelnök a nemzetgyűlés pénteki ülésén beterjesztette a képviselőválasztásról és a felsőházról szóló törvényjavaölatxokat. A Ház a miniszterelnök kérésérc utasította az illetékes bizottságokat, hogy a két törvényjavaslatot március 31.-ig tárgyalják le. A keddi ülésen megválasztották a választójogi bizottság tögjait. A bizottság sürgősen megkezdte a javaslatok tárgyalását. Almássy László az egységes párt ügyvezető alelnöke kijelen- tette, hogy a régi magyar főrendiheznt mindnyájan szeretnők visszaállítani, de sajnos ennek nincs meg a lehetősége, mert ennek megtér, mtésc a magyar integritás visszaállításával kapcsolatos, A magy.r nemzetgyűlésnek joga és feladata az alkotmányosságnak a lehetőség szerint való h 1 yr eállit á sa, / /Ezt a célt szolgálja a'választójogi és a felsőházról szóló j avas la t. A miniszterelnöknél a munkanélküliség kérdésében tartott ankéton megállapodás történt abban, hogy "^kormány segítségével a munkamóiküli munkások egy részét külföldön próbálják munkához juttatni. Előbb azonban elkészítik szamukra künn a munkalehetőségét. Útiköltségükről, ••• Ihelyezésükről és esetleges visszatérésüktől is gondoskodás történik. A tavássszal meginduló közmunkáknál és építkezéseknél itthon is sok munkanélküli jut munkához. A munkahiány xsteérc szóló biztosításról szóló javaslatot a népjóléti miniszter má r elkészítette, rövidesen-megtárgyalja íz érdekeltségekkel és azután a parlament „lé terjeszti. A tönkrement aggteleki hires csepkŐbarlang helyreállitásáta 1 '• kultuszminiszter a testnevelési alapbél 100 millió koronát utalványozott és igy a renoválás munkája rövid sen megkezdődhetik. Nagy János dr. nemzetgyűlési képviselő, kincstári főtanácsos' nagy ünnepség közepette a vezető politikusok jelenlétében iktatták bc oz egri mesterkanonoki székbe. — Megjelent a kormány rendelete, amely szerint a tényleges szolgálatban álló közalkalmr.zottak egy havi fiz tésüknek 70 yi-át előlegként megkapják. Az előleg íj lét Március 15.-én, másik folót pedig május 15.-én adják ki. Ezt az előlógot nem fogják levonni. A legutóbbi felvidéki földrengés folytán prágai geológusok -eg.'llapitása szerint a boreg megyei Ardó-hegy elváltozásokat szenvedett. A hegy belsejében a tüz megkezdte munkáját és nem lehetetlen, hogy ki fog törni, A közelben lakó beregi nép között e miatt nagy a riadalom és több falu népe el akar költözni a ve zodelem helyéről.