Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)
Gintli Tibor: Szépirodalmi műfajok napjainkban.
Gintli Tibor Szépirodalmi műfajok napjainkban Előadásom bevezető részében arra a kérdésre szeretnék röviden kitérni, hogy milyen szempontból látszik érdemesnek megközelíteni a müfajiság és a kortárs irodalom összefüggésének problémakörét. A cím elsőként bizonyára olyan várakozásokat ébreszt, melyek a mai magyar irodalom meghatározó műfajai katalógusának vagy - a puszta felsoroláson túl - egyfajta műfaji rendszerének ismertetésére számítanak. Ezért nem árt rögtön az elején leszögezni: nincs szándékomban sem ilyen elvárásokat kelteni, sem ezeknek megfelelni. Megítélésem szerint ugyanis elsősorban nem a gyakori műfajok felemlítése segítheti a kortárs irodalom értő befogadását, hanem sokkal inkább a műfajiság jellemző létmódjának körüljárása. Azaz annak hozzávetőleges meghatározása, hogy a mai magyar irodalomban a műfaji jelleg milyen összefüggésekben s milyen keretek között érvényesül, illetve miként vonható be a műfaj kategóriája releváns módon az egyes művek értelmezésének folyamatába. Ha már szót ejtettem az előadás címéről, helyénvalónak látszik egy másik rövid értelmező megjegyzést fűzni hozzá. Jelesül azt, hogy napjaink (szépirodalmán ebben az esetben a posztmodern - gyakran vitatott, de mégis széles körben elterjedt - kategóriájával jellemezhető irodalmat értem. Ezt azért tartom fontosnak előre jelezni, mert a két fogalom korántsem fedi le egymást. Elterjedt felismerés a kultúra-tudományokban, hogy egy adott korszakban nem csupán szinkron jelenségek élnek együtt. Az egyidejűség olyan különböző forrású, eltérő eredetű s történeti megjelenésük időpontját tekintve egymástól távol eső jelenségcsoportokat kapcsol össze, melyek között sem a genetikus eredet, sem a művészetértelmezés, sem a létszemlélet tekintetében nem mutatkozik számottevő kapcsolat. A nem egyidejű jelenségek egymásmellettisége végigkísérte az irodalom történetét, csak a kézikönyvek lapjain választhatók el egymástól a gondolkodástörténeti korszakok, korstílusok vagy stílusirányzatok. A különböző korszakokból eredő, eltérő „korú" irodalmi diskurzusok egymás mellettiségét különösen paradigmaváltások időszakában reflektálja élénken az irodalomkritika, illetve a tágabb irodalmi közvélemény. Olyan időszakokban, amikor a korábbiakhoz képest alapvetően újszerű poétikai megközelítések mentén jönnek létre műalkotások, melyek a korábbi befogadói stratégiák segítségével nem vonhatók érdemi párbeszédbe. A 70-es évekbeli - elsősorban Tandori Dezső nevéhez kapcsolható - kezdemények után a magyar irodalom a 80-as évek elején ilyen változásokon ment keresztül, ezzel magyarázható, hogy az olvasóközönség és a szerzők különböző csoportjainak viszonyulása a posztmodernhez igencsak eltérő. Amikor a napjaink irodalma kifejezést a posztmodern írásmód szinonimájaként használom, nincs szándékomban a korábbi diskurzusokhoz kapcsolódó művek és alkotók leértékelése, ugyanakkor aligha kétséges, hogy ez az „irányzat" a magyar irodalom legfrissebb, kortárs „születésű" és talán legizgalmasabb fejleménye. Ebből a szempontból tehát az azonosítás, ha némiképp pontatlan is, nem teljesen megalapozatlan. 39
