Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Monostori Imre: Kortárs magyar írók, kortárs magyar alkotások és a könyvtár.

éppen egyet sem. Ebben a kialakított saját gyakorlatban meglehetősen következetesek. Másik jellemző vonása ezeknek a rendezvényeknek, hogy számos könyvtárban dominál, azaz túlsúlyban van a helyi vagy onnan elszármazott szerzők szerepeltetése. Függetlenül attól, hogy neves, jó írók-e, avagy névtelen, netán csak a helyiek által ismert műkedvelők. (Itt is kényszerű megközelítés a kortárs magyar író fogalmának a legtágabb értelmezése: kortárs, aki él, író, aki ír.) Továbbá: a könyvtárosok szeretik - érthető módon - a már bevált neveket: se szeri se száma az egy-egy helyre többször, sőt rendszeresen visszatérő íróknak. Jellemző az is, hogy a „nagy nevek" inkább a megyei könyvtárakban fordulnak meg (nyilván itt nagyobb honoráriumot kapnak); van azonban néhány utazó sztáríró, akik az ország számos (kis túlzással: valamennyi) megyéjében megfordultak, megfordulnak. Feltűnő jó néhány városi könyvtár meglepő igényessége, de ugyancsak feltűnő némely könyvtár konzekvens igénytelensége. Az összkép tehát bonyolult és vegyes - mondhatnánk. Mindazonáltal a válaszlistákat tanulmányozva és a hozzá fűzött kommentárokat olvasgatva megkapott egy hangulat; igazolódni látszott sokéves tapasztalatom: a könyvtárosok szeretik és becsülik a könyvek íróit. A szakmai reklámlehetőségeken messze túlmenően. Talán néha érdemtelenül is. Pedig íróvendéget fogadni kockázatos dolog. A megjelenő közönség nagysága kiszámíthatatlan, az előkészületi macera nagy, a fenntartó szeme éles. A nagy író nagy feszültség, a kisebb író kisebb feszültség a könyvtáros számára. (S akkor még nem is szóltam az anyagiakról.) Feszültség és kockázat mindenütt. Ez is része a mai magyar közkönyvtárak világának, miként része a könyvtárosok lelkiállapotának is. A legtöbb könyvtáros ugyanakkor azt is tudja, hogy muszáj kockáztatni és muszáj elviselni a feszültséget. Akárcsak hajózni - a latinok szerint. És hogy el ne felejtődjék, záró tételként valamennyiünk számára újólag felidézem ama bizonyos másik latin szállóige teljes alakját: „Pro captu lectoris habent sua fata libelli." Ami tehát azt sugallja a számunkra, hogy az olvasói (és a könyvtárosi) közegtől, a könyvek körül és a könyvek által élők magatartásától, szerepvállalásaitól függ, ezeken múlik a könyvek élete. S nem kis mértékben - éppen a könyvek által - a kultúra egészének az élete is. 37