Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Praznovszky Mihály: Táj és irodalom.

természetközelség, önálló kultúra nélkül, félműveltség, laza szociális kapcsolatok, melankólia, gyakorlatiatlanság. A Kelet a nomádság és az állandó letelepedés között, szabadság-sóvárgás, letargia és kitörő indulat, hiúság, kevélység, zaklatottság, a tanulás és alkalmazkodás nehézsége, uralmi ösztön, lázongás. Erdély: szakadékosság, mély ellentétek és azok áthidalása, humor, sokrétűség, kettősség, megalkuvás, bonyodalmak, okos gyakorlatiasság, magas életigény, ízlés, rafinéria. Miközben ezeket soroltam én magam is kerestem azokat az irodalmi, alkotói megfeleléseket, amelyek Hamvas teóriáját igazolják. Vagy éppen cáfolják, de először mindig az azonosság az érdekes, mert valljuk be, Hamvas gondolatmenete nagyon is tetszetős. De mint minden filozófia, persze félrevezető is. De záró gondolatainak egyes részeivel egyet tudok érteni. Mert szerinte a magyarság ennek az öt archetípusnak az elegye. És csak az lehetőség, hogy ebből éljen. És az a baja, hogy nem él belőle. Saját régiójának a karaktere a meghatározója az egész lényén. Nem ismeri el a többi négy létét, tudomást sem vesz róla, mint önmagával egyenrangút nem ismeri fel. De a legnagyobb baj még mindig nem ez, hanem az, mondja Hamvas „hogy a többi archetípussal szembenáll, éspedig ellenségesebben és kizárólagosabban áll vele szemben, mintha az idegen származású lenne." Ez viszont már olyan gondolat, amelynek ijesztő realitása messze visz az irodalomtól s megint a politikai meghatározottság poklait idézi fel előttünk. Inkább vissza a Hamvas-féle öt géniusz irodalmi megfeleltetéséhez. Mint említettem, nála a négy táj színnel szemben öt régió van. Az a bizonyos új tájszín a dél lenne. Földrajzilag is pontosan meghatározza: a Dunántúl délnyugati sarkában, délnyugatról északkeletre nyúló mintegy másfél megyényi terület valahol errefelé húzódik a határ, Tapolca és Sümeg között. Nem Somogy a rokona, hanem Provence, Isztria, Dalmácia. Kemenesalja fővárosa nem Budapest, hanem Athén. Ez nem a Kárpát-medence, hanem az Adria melegebb tisztább és világosabb tája. A táj költői is délinek érezték magukat. Kisfaludy mintája Petrarca, Berzsenyié Horatius, Zrínyié Tasso. Fantasztikus összehasonlításai vannak a család, az életszervezés, a létmegélés karakterének meghatározására. Talán egyet is érthetünk mai ismereteink viszonyaiban szavaival „Nyugaton az elementáris lét lefokozódik, ott az első a civilizáció... Északon az első a természet. Keleten az első az Én, aki az egész világot lenyeli. Délen tudják, hogy az életnek zenének kell lenni a családban, és a szerelemben, és a tanulásban, és a beszédben és a közügyekben és az étkezésben és amit a természet nyújt, újra meg kell alkotni szenvedéllyel és értelemmel, megformálni és fölemelni". A nyugati géniusz vagy szín Pozsonytól indul kelet felé a Balatonig és Pestig érve. „A táj jellege a humanizált természet, Nyugat a kultiváltságról azonnal felismerhető." De aztán Hamvas szerint a kultiváltság és a kultúra nem minden esetben függ össze, azonos egymással. Úgy véli, a nyugati körben lévő kultiváltság részben kisugárzott, részben másolt, részben ki nem fejlődött nyugati civilizáció. 0 is megtalálja az irodalmi karaktereket. Véleménye szerint a nyugatinak leginkább a próza felel meg a magyar irodalomban. (Nem ezt mondta 1844-ben Vahot Imre?) Amíg dél, kelet, észak és Erdély költészetének kifejezése a líra, itt magától értetődő kifejezés a próza. „A próza a civilizáció és a valóság műfaja, ahogy a líra az álmoké és az eszményeké." Az északi táj határát Hamvas is természetesen tudja azonosítani a térkép adta határral, azaz a hegységekkel, az országot övező hatalmas hegykoszorúval a maga teljes hosszában. 18