Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)
Sebő József: "Erdők erdője". A Bakony a magyar irodalomban.
Krúdy Gyula (1879-1933) Az író nagyanyja, Radics Mária Várpalotán élt. Krúdy már gyermekkorában többször megfordult az akkor még ódon hangulatú kisvárosban, ahol a közeli Bakony zúgása miatt alig tudott aludni. Amisztikus hangulatokra fogékony író előszeretettel ábrázolta az akkor még legendákkal, mesékkel megrakott bakonyi tájat és a benne élő betyárt. Fantázia, álom és valóság keveredik e líraisággal átszőtt novellákban-regényékben. A tőle megszokott hangulatteremtő erő, az asszociációk szabad csapongása ezekben a bakonyi témájú írásokban is tetten érhetők. A Bakonyerdő mint téma a lélek belső tájainak ábrázolására kiválóan alkalmas. A Krúdyra oly jellemző gordonkahang a Palotai álmok, az Ál-Petőfi, a Betyárok országútján, az Öreg idő, A vadmacska, A bakonyi bujdosó, a Sobriék című írásokban is megszólal. Cselekményük mélyén ott a Bakony-mítosz. A pogányok a Bakonyban című történelmi vízió Szent István korában játszódik, amikor az irdatlan rengeteg rejtette a táltoshit még kitartó képviselőit. A helyválasztás is szimbolikus: Bakonybél. 35 Az erdőrengeteg állandó jelzője a zúgó-búgó. Ez volt az az alapélmény, amelyet még gyermekkori emlékként hozott magával. A táj hatása különösen a Palotai á/moA:-ban erőteljes. A Bakony-dallam számos Krúdy-műben ott kanyarog. A palotai hősöket körüllengő Bakony-idő megfoghatatlan, lebegő nosztalgia-hullámzás. Ezek az impresszionista képek talán a legszebb szó-festmények a mi öreg erdőnkről. „A Bakony is olyan erdő, hogy sohasem tud elpihenni, mindig zúg, mint a mesebeli erdő. Olyan ez az erdő, mint a hegyek szakálla: irtják, pusztítják, de soha ki nem pusztíthatják. A zúgása, sóhajtása regeszerűen hangzik. Mintha szegény bujdosókat rejtegetné folytonosan, mintha a betyárok énekét dúdolná. Pedig se bujdosók, se betyárok nincsenek már. A Bakony csak zúg, amúgy bolondjában. Küldi az esőt, a zivatart, a szelet, és hangjaival álomba ringatja azokat, akik ráhallgatnak." 36 „A Bakony szökik az emberek elől... Itt a Bakony. Régi Magyarország híressége. Kalandok, regények, mesemondák színtere. Az elmúlt század történelme, amikor még ráértek Magyarországon meséket mondani, meséket végigélni... A veszprémi országút ez, benne fut a Bakonyban, pandúrok virrasztották át a csillagos égboltozatot, betyárok óvakodó tüzét kereste az éjben a riadt vásáros szeme, az országútról egyenesen az erdőbe lehet lépni. Bár két lépésnyire esik egyik fatörzs a másiktól, mégis olyan sűrű ez az erdő, hogy nyomban elrejti azt, aki benne tíz-tizenöt lépést halad. Nincs bokra, csak sudár fatörzse. Egyforma, egykorú, egy testvér itt minden fa. Szabályosak, mint a katonák. Ember legyen, aki itt el nem téved. Mérföldekre nem változik a kép az erdő belsejében. Lomb, fa, fu, kalapnagyságú kék égboltozat. Aztán megint lomb, megint fa, útnak, tájékoztatónak híre-hamva sincs. Aki 35 ÁCS Anna, A Bakony és a Balaton Krúdy írásaiban, Irodalomismeret 1996. 3-4., 85-90.a 36 KRÚDY Gyula, Öreg idő, 6. = A bakonyi bujdosó, szerk. PRAZNOVSZKY Mihály, Veszprém, 1995, Prospektus Nyomda, 5-10. 111
