Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Sebő József: "Erdők erdője". A Bakony a magyar irodalomban.

Ady Bakonya egyrészt a kemény, akaratos, Koppány fajtából való magyarok élet-helye, másrészt az igazuk miatt menekülni kényszerülők bujdosásának metaforikus helyszíne. A Bakony az ő költészetében a magyarság egyetemes szabadság-szimbólumává nőtt. A századelő más szabadságfokban élő magyarsága számára e Bakony-verseknek nyilvánvalóan erősebb költői üzenete volt, mint napjainkban. "Durcásan, büszkén csörtetett tovább Rakott, hívó, bő, nagy asztalok táján, Dobolt, virrasztott, pusztult csendesen S gőggel rúgott ki végső éjszakán. Bakonyi fajta, karakán magyar, Pazar volt..." (Néhai Vajda János) Paris, az én Bakonyom „Megállok lihegve: Paris, Paris, Ember-sürűs, gigászi vadon. Pandur-hada a szájas Dunának Vágtat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet magyar sikon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Parisom." (Paris, az én Bakonyom) 110