Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)
Draveczky Balázs: Asztaltársaságok tegnapelőtt és tegnap.
Itt és most talán csak a leghíresebbekről emlékezzünk meg: Vörösmartyéról a Csiga vendéglőben, vagy az Angol Királynő Szálloda Deák-asztaláról. Ugyancsak neves volt Mikszáthék rendszeres találkozóhelye az István Főherceg Szálló különtermében. A nagyon híres irodalmi-újságírói központok és számos asztaltársaság a Centrálban és New Yorkban. Az utóbbiban Kiss Józsefek Hét-kerekasztala, majd a Nyugatosok. Ugyanott a Mélyvíz egy-egy szenvedélyes, étkezésekkel is „kiegészült" úgynevezett, „összeszólalkozó-népe", vagy a kritikusok félelmetes „veseasztala". A Pannóniában a jeles szállodás Glück Frigyesek és az irodalmár Kóbor Tamásék köre, vagy Karikás Mihály vendéglős uramnál a Szervita téri Kis Pipában az írók-újságírók törzsasztala. A Három Holló és az Opera vendéglő Adyék, Bölöniék, Krúdyék törzshelye, a Pajor Szanatórium melletti Mikádó a színészeké, míg az Erzsébet körút - Dohány utca sarkán volt hírneves Lippert festőké, képzőművészeké és szobrászoké. A Drechsler pince az építészeké. Azután az Orientben Pósa asztala, a Hadikban Karinthyé, a Japánban József Attiláé, a Philadelphiában Szabó Dezsőé stb. Sorolhatjuk hosszasan... És emlékezzünk meg két híres vidéki asztaltársaságról is. Az egyik Szegeden aratott minden rendű és rangú érdeklődő polgár körében Móra Ferencék segítségével és reklámjával osztatlan sikert. Előbb Császári és királyi köztársaság névvel, később a még radikálisabban (és egyben humorosabban is) hangzó Császári és királyi demokrata szocialisztikus köztársaság elnevezésű asztaltársaság. A másikról, a füredi Anna-bálokat támogató asztaltársaságok működéséről sok helyen olvashatunk. Egy ilyen 20. század eleji közösségnek ránk maradt a perselye is. Múzeumi tárgy lett - amit a célból tartottak és hordtak körbe összejöveteleiken, hogy a szegényebb sorsú, de a bálon eredménnyel szerepelt fiatal szépek ruha és toalett-költeményeihez illő módon (de megfelelő diszkrétséggel) és tisztes összeggel is hozzájárulhassanak... Az asztaltársaságok kedvelt törzshelyei voltak a kis- és zöldvendéglők. A vendéglőkre (különösen az elegánsabbakra) jellemző volt a zeneszolgáltatás. A kvaterkázás, a szervezett és társasági időtöltés nem igényelt zenét, csak kivételes alkalmakkor. Inkább a csöndes, bensőséges hangulatot, a kerti zugolyokat, az intim beszélgetés lehetőségét. Kellett természetesen a jó és házias konyha. Nem volt szükség bőséges ételkínálatnak lenni - inkább az ízletes különlegességeket, még inkább a sör és a borkorcsolyákat igényelték. (A századforduló és a két világháború közötti évek kedvelt és divatos sör-korcsolyáiból összegyűjtött a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum több csokorra [pontosabban kínálatra] valót...) Ugyanígy vonzották az asztaltársaságokat a sörözők, a sörcsarnokok, sörházak, vagy régiesebben a serkápolnák. Egy kis hideg- és melegétel választékkal, különleges eszközökkel, mint például a sörmelegítő, a kerámiából vagy porcelánból készített virslitartó, az asztali mustáradagoló, a szép asztali patikák (fűszertartók), a használatnak megfelelő több osztású pecsenyés és körözöttes tálak. Bálóné Gajdácsi Juliska szeged-felsővárosi vendéglője a 19. század végén intézmény volt. Ott ismerkedett meg vele Mikszáth és szegedi barátai, írótársai. Jellegzetes Szeged környéki ételeket kínált, hozzá könnyű helyi homoki borokat. Szívesen fogadta az árvíz utáni nagyvárosiasodó Szeged minden rendű és rangú polgárok alkotta asztaltársaságait. Mikszáth kérésére és segítségével a fővárost is meghódította. Először Kőbányán nyitott 69
