Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

ELŐADÁSOK - Csepeli György: Globális és lokális.

képest előnyösen fog különbözni, hogy fejlettebb lesz a keresőképességünk, sokkal fejlettebb lesz a képzeletünk, sokkal fejlettebb lesz az a törekvésünk, hogy a különböző adatdimenziókat egymással szinergikusan láthassuk, tehát egyszerre tudjunk, képet, hangot, mozgóképet, szöveget kezelni, mert az internet egyszerre kezeli a dimenziókat. A hagyományos jelentéshordozók esetében külön nézzük a filmet, külön olvassuk a könyvet, külön nézzük a képet, külön hallgatjuk a hangot. Mindez az internet közvetítésében egyszerre éri el az embereket. Ez új készségek kialakulását fogja eredményezni, új befogadási mintát fog létrehozni. Számunkra még ez radikális, lényegében iszonytató, de gyermekeink számára, már amennyiben az internet előtt nőnek föl, ez lesz a természetes, és mi leszünk számukra az érthetetlenek. A derű, amely az ókori istenek világát belengi, mindenképpen megalapozza azt a vélelmet, hogy az ókor a nyugati emberiség gyermekkora lehetett. Jóllehet az ókori istenek egyáltalán nem voltak gyermekiek, de a nosztalgiát ez nem mulasztja el. Úgy tűnik, hogy a kollektív gyermekkor az internet jóvoltából visszatér, vagy legalábbis felértékelődik. Azok a gyermeki készségek, amelyeket igyekeztünk kinőni, és amelyek annak idején gyermekek számára előnyösek, de felnőttek számára szégyenletesek voltak, azok most felértékelődnek. Az internet azáltal, hogy mindent szimulál, semmit sem a maga valóságában, csak virtualitásában hoz elénk, a gyermeknek azt a hajdan volt mágikus megközelítését jeleníti meg, amikor egy szónak vagy egy gesztusnak, egy kóbor szeszélynek a sugallatára valami átváltozott valami egészen mássá. Hiszen egy gyereknek nagyon könnyű egy székre azt mondani, hogy az nem szék, hanem az egy ló, egy lóra azt mondani, hogy nem ló, hanem egy szék. Ez a fajta mágikus potenciál, ami egy gyermekben benne van, ez most valósággá válik az internettel való mindennapos érintkezésben. A szerepjátszás szintén gyermeki sajátosság, amiből igyekeztünk kinőni, de a digitális generáció már nem akar majd kinőni. A szerepjáték révén nagyon fontos szocializációs funkciók teljesültek, hiszen játszott szerepek adnak alkalmat ad arra, hogy a gyermek a későbbi felnőtt lét szerepeit begyakorolja. Legyen az papás-mamás, legyen beteg-orvos, vagy később felnőtt gyerekek estében terrorista-túsz. Ezek szerepjátékok voltak, amikor is a gyerekek tudták, hogy ez nem valóság, hogy ez csak játék. Az internet adta világban az a riasztó, és ugyanakkor nagyon érdekes is, hogy a webkozösségekben a szerepjátékok sokszor nagyon véresek tudnak lenni. Mert valakire abszolút mértékben ráéghet az a szerep, hiszen soha semmikor nem találkozik a másikkal. Tizennyolc éves kislányok hetvenéves bácsikként vagy hetvenéves bácsik tizennyolc éves kislányonként tudnak szerepelni a weben, és ilyen értelemben véve a saját énjük határai messzemenően és fantasztikusan értelemben kitágulnak. A szemünk előtt nő fel egy új, digitális generáció, amely, mint általában minden új generáció azzal a feladattal áll szembe, hogy megkonstruálja az újat. Az újat, amihez képest mi a régit képviseljük. A régi-új konstrukciók, ahogy ezt Turgenyev az apák és fiúk konfliktusaként annak idején leírta, többnyire társadalmi változáshoz kapcsolódó történeti, politikai eseményhez kapcsolódó mozzanatokból táplálkoztak. Ha belegondolunk a huszadik század nemzedékeibe, akkor azt látjuk, hogy mindegyik nemzedék legalábbis Magyarországon valamilyen katasztrófa segítségével tudta meghatározni magát. Volt, aki Trianon segítségével, volt, aki a zsidótörvények segítségével, volt, aki az ötvenes évek üldöztetései, az ötvenhatos megpróbáltatások segítségével konstruálta meg magát. Még az 22