Mándli Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IX. országos tanácskozása : Vác, 2002. július 17-19. (2003)

Mándli Gyula: Helyismereti tevékenység a váci Katona Lajos Városi Könyvtárban.

Fontos azonban, hogy miként épül be egy település életébe a könyvtárának munkája, hírneve, az imázsa. Ebben sokat jelent a közösségek által adományozott kitüntetések szerepe, amelyek a munka elismerése mellett bő lehetőséget ad a tömegkommunikáció felhasználása további imazsformálas megvalósítására, az intézmény terveinek megismertetésére. Mindenki szívesebben használ egy olyan intézményt, amelynek társadalmi elismertsége magas, amelyre büszke lehet, mint a település polgára. Ezért is örülünk annak, hogy a váci Katona Lajos Városi Könyvtár az utóbbi évek kiemelt fejlesztéseit követően mindig megkapta a munkájának elismeréseképpen a közösségek ilyen formájú köszönetét, amely— természetesen— minden munkatársának jól esik. A Pest Megyei Közgyűlés 1998. június 19-i ülésén a Váci Képviselő-testület javaslatára a Pest Megyei Közösségi Közművelődési Díjban részesítette a váci Katona Lajos Városi Könyvtárat. Az elismerés indoklásában a helyismereti munka is kiemelt szerepet kapott: „az in­tézmény és az informatikai hálózat fejlesztésében elért eredményekért, a honismereti mozgalomban végzett kiemelt jelentőségű munkásságáért és oktatás kiegészítő tevékenysé­géért." A NKÖM által adományozott „Könyvtárpártoló Önkormányzat - 2000."című díj elérésé­ben, amelyet Vác Város Önkormányzata nyert el, szintén jelentős szerepet kapott a könyvtár helyismereti tevékenysége. A Váci Múzeum Egyesület 2001. február 9-én tartott ünnepi közgyűlésén kapta meg a Katona Lajos Városi Könyvtár a Tragor Ignác Emlékérmet, „a váci helytörténeti kutatások elősegítése érdekében végzett kiemelkedően hasznos munkálkodása elismeréséül". A közönség 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom