Mándli Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IX. országos tanácskozása : Vác, 2002. július 17-19. (2003)
Fodor Béla: Kelényi Béla Ottó (1897-1944) könyvtáros, történész.
FODOR BÉLA KELÉNYI BÉLA OTTÓ (1897-1944) KÖNYVTÁROS, TÖRTÉNÉSZ Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Kollégák! Ismert vagy kevésbé ismert könyvtáros elődeinket bemutató sorozatunkban Kelényi Béla Ottó könyvtárosról kívánok pár mondatban megemlékezni, abban a reményben, hogy alakját és munkásságát sikerül egy picit ismertebbé tennem. Mert bizony - tipikus könyvtárosi sors - az utókor méltatlanul elfeledte, s nevét napjainkban csak a Budapest történetével foglalkozó szakemberek szűk csoportja ismeri, holott korai és tragikus haláláig - 1944-ben a nyilasok kivégezték, vagy egy lágerben halt meg -, mint a Fővárosi Könyvtár Budapestgyűjteményének vezetője számos ma is használatos bibliográfiát, tanulmányt írt, elsősorban a főváros történetéről. Budapesten született 1897. február 25-én, római katolikus családban. Egyetemi tanulmányait Szegeden végeztem, ahol 1920-ban történelem-latin szakos tanári oklevelet szerzett. Még ugyanebben az évben levéltárosi szakvizsgát is tett. Egyetemi tanulmányai után Sopronban vállalt tanári állást. A tanítás mellett a városi levéltárban, mint tiszteletbeli levéltáros dolgozik, doktori értekezését a sopronbánfalvi páloskolostor történetéről írta. A láthatóan komoly tudományos ambíciókkal rendelkező fiatalember, mikor tudomást szerzett, hogy a Fővárosi Könyvtárnál üresedés van, azonnal pályázatot nyújtott be a főváros polgármesteréhez. Kremmer Dezső könyvtárigazgató személyesen is meghallgatta a pályakezdő fiatalembert, s ennek eredményeképpen melegen támogatta pályázatát. így Kelényit 1922 márciusában a könyvtár ideiglenes hivatalnokává nevezték ki, egyben megbízást kapott a budapesti gyűjtemény vezetésére. Neve mellől hamarosan eltűnt az „ideiglenes" jelző, 1924ben a tanács véglegesíti könyvtárosi állását. Kelényinek, akinek élete nem bővelkedett eseményekben, ideális munkahely volt a köyvtár, valóságos „szellemi paradicsom". Nyelvismerete a latinon kívül kiterjedt a németre, franciára és olaszra is, ami lehetővé tette, hogy „kívül-belül" alaposan megismerkedjen a könyvtár állományával. Alaposan megismerkedett a gondjaira bízott Budapest-történeti anyaggal is. Ezzel kapcsolatban alapvető törekvése volt, hogy a gyűjtemény ne pusztán csak városigazgatási szempontú anyaggal rendelkezzék, hanem váljon a várostörténeti kutatások forrásbázisává. Ehhez természetesen megfelelő müvekkel kellett gyarapítani a gyűjteményt, melynek gyűjtőköre rendkívül kiszélesedett: az ősnyomtatványoktól kezdve beletartozott minden a fővárosra vonatkozó, vagy annak története szempontjából forrásértékű dokumentum. Kelényi nemcsak jelentős számú könyvritkasággal gyarapította a gyűjteményt, hanem a várostörténeti kutatások egyéb, forrásértékű dokumentumaival is, a kisnyomtatványok, a térképek, a képes ábrázolások szisztematikusan gyűjtött anyagaival. Az 1920-as években Kelényi irányításával indult meg a „Budapest-gyűjtemény bibliográfiai munkálatai" című sorozat, melynek fő célja a várostörténeti anyag tematikus feltárása és közzététele volt. Könyvtári munkája mellett, de attól nem függetlenül Kelényi rendszeresen publikált a korszak történeti szakfolyóirataiban. A „száraz" tanulmányok mellett számos színes várostörténeti cikket írt a művelt nagyközönség számára.. Bizonyára szakirodalmi munkássága is közrejátszott, hogy a Budapest történetét feldolgozó kötetek szerkesztésével őt bízta meg a főváros vezetősége. A szerkesztői feladatok évekre igénybe vették Kelényi idejét és energiáit. Bizonyára nem rajta múlt, hogy a terv nem valósult meg, és 34
