Komlósi József (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VII. országos tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. (2001)
Korompai Gáborné: A helyismereti bibiliográfiák kezdetei Magyarországon
írásmüvek készítésére. Nem tudjuk, hogy korábban hány ilyen tárgyú kézirat kallódhatott el, vagy lappang még ma is, de elszórt adatokból levonhatunk bizonyos következtetéseket. Debreceni Ember Pál nagy egyháztörténeti müvében például megemlítette, hogy a debreceni főiskola alapítását, kollégiummá fejlődését illető jegyzetei valami szerencsétlen eset folytán elvesztek, a híres Hatvani professzorról is tudjuk, hogy készített feljegyzéseket a városban történt nevezetesebb dolgokról, Sinai Miklós kollégiumi tanár fennmaradt kéziratai között találhatók olyan fogalmazványtöredékek, amelyek helytörténeti vonatkozásúak. A debreceni példákhoz hasonlóak másutt is bőven akadnak. A fennmaradt kéziratok arról tanúskodnak, hogy a megkezdett feljegyzéseket utóbb folytatták. A reformkor nemzeti öntudatra ébredt, felvilágosult nemzedéke, különösen a magyar literátus réteg, érdeklődéssel fordult a szülőföld múltja felé. Papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, tisztviselők, orvosok, vagy éppen földbirtokosok közül sokan foglalkoztak szűkebb pátriájuk múltjával és a jelen gondjaival. A gyakran nemes passzióként folytatott tevékenység során létrejött leírások egy része továbbra is kéziratban maradt, más részüket önálló formában vagy folyóiratok hasábjain publikálták. Sajnos nem ismerünk olyan összeállítást, amely a helyi vonatkozású irodalmat időrendben közölné, ezért csak nagy vonalakban lehet nyomon kísérni gyarapodásának és fejlődési tendenciájának folyamatát, amely néhány évtized múlva szükségszerűen felveti a bibliográfiai számbavétel követelményét. A 19. század első felében megjelent helyismereti munkák egy része nagyobb területek, vármegyék ismertetésére vállalkozott. Jellegzetes, kevéssé ismert példaként érdemes megemlíteni Szirmay Antal Zemplén megyei földbirtokos munkáit, aki - életrajzírója szerint - családi könyvtára rendezése közben szerzett bő ismeretanyagát Szabolcs, Szatmár, Zemplén és Ugocsa megyékről írt, akkor divatos helyismereti munkáiban használta fel. Kötetei a század első évtizedébenjelentek meg. De más hasonlójellegű munkákról is tudunk: Gömör vármegye ismertetése 1805-ben latin nyelven jelent meg, Nógrád megyéről 1826-ban, Arad megyéről 1836-ban, Doboka megyéről 1837-ben, a Szepességről 1840-ben német nyelven, majd Pest-Pilis-Solt vármegyéről 1844ben, Torontál vármegyéről 1845-ben, Sárosmegyéről 1846-ban, Komárom és Zárán vármegyékről 1848-ban adtak közre rövid ismertetőket. A 18. századi városleírásokat követően 1818-ban Miskolcról, 1820-ban Péterváradról, 1822-ben Rimaszombatról latin nyelven, 1827-ben Varasdról németül, majd 1834-ben Gyuláról és Kecskemétről, 1844-ben Debrecenről, Tordáról és Orosházáról készült leírás látott napvilágot, Pest-Budáról szép metszetekkel illusztrált kötet hagyta el a sajtót. 1845-ben Békéscsabáról szlovák nyelvű ismertetést adtak közre. Különösen népszerűek voltak a fürdőhelyekről készült kiadványok, ezek esetében az ismertetés praktikus célokat is szolgált: Bártfa fürdőjét 1801-ben Kitaibel Pál, majd Csaplovics ismertette, Stubnya fürdőt 1808-ban szintén Kitaibel, a varasdi Töplitz-fúrdőt 1828-ban németül, Szliács gyógyvizét, fürdőjét, több alkalommal is ismertették az 1827 és 1841 közötti években. Az erdélyi szászok 1840-ben honismereti egyletet alapítottak, amelynek folyóirata is volt, s abban 1848-ig több mint hatvan értekezést közöltek Erdély illetve az erdélyi szászok történetéről. A Felvidéken az ott honos cipszerekről 1833-ban életrajzi lexikont adtak ki. A század első felében megjelent vegyes tartalmú folyóiratokban számtalan helyi vonatkozású közlemény található, de a "Hasznos Mulatságok" félévi mellékleteként megjelenő mutatót kivéve, tartalmuk egykorú feltárására nem került sor. 65