Komlósi József (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VII. országos tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. (2001)

Korompai Gáborné: A helyismereti bibiliográfiák kezdetei Magyarországon

Korompai Gáborné A HELYISMERETI BIBLIOGRÁFIÁK KEZDETEI MAGYARORSZÁGON A helyismereti bibliográfia mai fogalmaink szerint nem szorul magyarázatra, habár időről-időre szakmai disputa tárgya a rokon fogalmak tartalmi, terminológiai kérdéseinek megvitatása. A helyi vonatkozású ismeretek gyűjtése, feldolgozása az idők során különböző szempontok és igények szerint történt, hazánkban a 19. században a történeti szemlélet vált meghatározóvá és ennek következtében a hozzá kapcsolódó bibliográfiai munkában is a történeti szempontok váltak dominálóvá. Mai szóhasználatunkban a helyismereti bibliográfia fogalmába beleértjük a helytörténeti, honismereti és táj bibliográfia fogalmait is - érezzük az árnyalatbeli különbözőségeket, de egy gyűjtőfogalom alkalmazása ad lehetőséget arra, hogy egy rendkívül szerteágazó tevékenység szakirodalmát egységbe foglalhassuk. Az a tudományos tevékenység, amelyhez bibliográfiai munkánk kapcsolódik, az utóbbinál jóval korábban indult. Nyugat-Európában a 17. század végén alakult ki az az irányzat, amely egy adott terület, tartomány vagy az ország természeti viszonyaival, földrajzi helyzetével, lakosságának etnikai jellegzetességeivel, vallási megosztottságával, társadalmi és gazdasági életének jellemző vonásaival, történetével foglalkozott és mindezek összevont leírását tekintette feladatának. A tudománytörténetben államismereti iskolának nevezett irányzat a felvilágosodás szellemét követte, hatása a 18. században jelentkezett Magyarországon Bél Mátyás és munkatársai, követői munkásságában. Kutatómunkájuk nem nélkülözhette a legkülönfélébb források felhasználását, az előzmények ismeretét. Tanulmányaik, tapasztalataik, szakmai kapcsolataik segítették őket az adatok gyűjtésében. Nemcsak a jól képzett tudós emberek, hanem a régi krónikaírók is tudatában voltak annak, hogy milyen forrásokból meríthetnek. Debrecen első történetírója, a polgári foglalkozását tekintve becsületes szűcsmester így írt erről müve bevezetésében: ".... ezen Várassban lőtt viselt dolgokról, sokszori nagy károkról, jóakaróinak 's ellenségeinek véle tett tselekedeteiröl a' Prtocollumokból, Registromokból, hiteles emberek memóriájából, notatiojaból és az experientiaból, hogy e' kis Chronikát együgyű beszégetésekben elkezdjem, elszántam." Barta Boldizsár munkája indítékáról szólván a továbbiakban azt írta "...hogy idő múlásával írás nem lévén róla, a' dolognak valósága meg ne változzék, vagy teljességgel el ne felejtődjék, ... hogy elejék példájával felindittassanak akárkik Hazájok 's Várassok buzgó szeretedre és serény oltalmára." Máig ható üzenete van e néhány sornak, amely nemcsak arról szól, hogy a fellelhető források teljessége alapján kell törekedni a legnagyobb történeti hűségre, hanem arról is, hogy a szülőföld múltjának ismerete a jövő generációi számára is erőt, önbizalmat ad saját koruk problémáinak megoldásához. Megható vallomás ez arról is, hogy munkájának nemcsak ösztönzője a hazaszeretet, hanem célja is annak felkeltése. A hazaszeretet az az érzés, amely évszázadokon át a szűkebb vagy tágabb értelemben vett haza megismerésére, ismertetésére késztetett. Szülőhelyünk a falu, vagy város része a megyének, a régiónak, a tájnak, az országnak. Érdeklődésünk táguló körei ma már ismét európai távlatokra nyílnak, de önismeret, önbecsülés nélkül nehéz tájékozódni a világban. Ezért fontos a helyismereti munka, amely nem öncélú, befelé forduló tevékenység, hanem nemzeti értékeink, hagyományaink felmutatásának eszköze. 63