Varga-Sabján Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok V. országos tanácskozása : Kiskunhalas - Kalocsa, 1998. július 15-17. (1999)

V. ALKOTÓ KÖNYVTÁROSOK. - Rácz-Fodor Mihályné: A mézesbábos, a gyökérszobrász.

RÁCZ-FODOR MIHÁLYNÉ A MÉZESBÁBOS, A GYÖKÉRSZOBRÁSZ Szeretettel köszöntök mindenkit, a kedves vendégeket és a két kiállító alkotót: Kristóf Márta mézesbábos népi iparművészt, Bakó László gyökérszobrászt, könyvtárosokat. Önök közül többen személyesen ismerik őket, hiszen kollégák. Nap, mint nap ott dolgoznak, ott élnek a könyvek, a kultúra, a művészet közelében, hatásuk alatt. S ha ehhez ilyen jó kézügyesség, dús fantázia, türelem és kitartás párosul - íme itt az eredmény! Mézeskalácsot már a rómaiak is készítettek, agy aggformákkal. Nyomómintáikból a aquincumi és más dunántúli ásatásoknál is előkerültek szép darabok. A középkorban előbb csak a kolostorokban (főleg német nyelvterületen) foglalkoztak mézesbábkészítéssel, majd egyre inkább elterjedt iparos mesterség lett. A 13. században már céhes iparrá vált. Magyarországon a 17. és 18. században alakultak meg a céhek. A mintákat előbb a németektől vették át, majd kialakultak a jellegzetes magyar minták is - főleg Debrecen környékén és Erdélyben. Ilyen magyaros minta többek között a lovashuszár és a kard. Gazda József gyűjtésében találtam ezzel kapcsolatosan egy érdekes lejegyzést Kosa Sándor kézdivásárhelyi mézeskalácsos elmondása alapján: „... Az a monda járja, hogy Rákóczinak a labanc-kuruc harc közben egyik mézeskalácsos, akit Kókasi Jánosnak hívtak, mézeskalácsokba sütötte be az akkori harci eszközöket, fegyvereket, kardot, s miegymást, s így csempészte át a labanc táboron..." ... Hogy ez igaz-e? Ki tudja! A mézeskalács kialakításához, díszítéséhez használt formákat ügyes kezű mesterek faragták, illetve ötvösök is készítették. A 19. és 20. században kedvelt „vásárfia" lett a mézeskalács, a kisfiúknak lovashuszár, a kislányoknak pólyás baba. Szerelmi ajándékként tükrös szívet adtak egymásnak a fiatalok. Egy falu legnagyobb, legszebb eseménye egy-egy lakodalom volt. Olyankor mindenki ünnepelt, az egész falu! A lakodalmas menet végigvonult a falun, vitték a menyasszony kelengyéjét és vitték a lakodalmi kalácsot - más néven örömkalácsot. Ez legtöbb helyen mézeskalácsokból összerakott „tornyos nagykalács" volt, amit szétosztogattak a násznép és a kíváncsiskodók között. Mindenki kapott egy-egy mézesbábot. - Egy ilyen lakodalmi kalácsot, tornyos nagykalácsot láthatunk itt is Márta jóvoltából. Márta 1990 óta megszállottja a mézesbáboknak, azóta alkot. Egyik riportjában ezt nyilatkozta: „... múlékony művészet az enyém, nem egy szőttes, nem festmény, nem faragás, nem szobor..." Nem értek vele egyet! Amit ő alkot, valamilyen formában megmarad. A zene varázsa sem múlik el azzal, hogy elnémul... A szivárvány is elmúlik - mégsem felejtjük el! Márta úgy formáz, mint egy szobrász, úgy írókázik, mint egy fazekas, némelyik összeállítása, kompozíciója akár egy tájkép, egy festmény! Nemcsak nagy szeretettel elkészíti a darabjait - hangulatot teremt velük! Az ünnepeket még ünnepélyesebbé teszik karácsonyi, húsvéti vagy esküvői díszítményei. Itt a kiállításon munkáinak csak egy kicsiny része látható. Javaslom, nézzük meg a fotókat, 65