Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)

III. A HELYISMERETI MUNKA HATÁRON TÚLI TAPASZTALATAI. - Štefan Kolivoško: A helyismereti munka Kelet-Szlovákiában.

Idézem: „A svidniki könyvtár bibliográfiai osztálya 1974-ben létesült. Kezdetben csak egy különgyűjtemény alkotta, néhány bibliográfiával, honismereti monográfiával, Kelet­Szlovákiával és Svidník várossal kapcsolatos anyaggal. Idővel ez az állomány megnőtt. Felmerült a kérdés, milyen jellegű helytörténeti anyagot fogunk gyűjteni. Kívánatos volt a regionális irodalom feldolgozása, beleszámítva a rövidebb terjedelmű nyomtatványokat is, melyek tartalmi szempontból fontosak lehetnek a régió kiadói tevé­kenysége és újkori történelme szempontjából. Az odaadó gyűjtőmunka ellenére hiány mu­tatkozott, főleg az 1945 előtti kiadványokban. Ekkor más módszerhez folyamodtunk. Igye­keztünk felkelteni a nagyközönség érdeklődését régiónk történelme iránt. 1994 októbere és 1995 júniusa között pályázatot hirdettünk Svidník járás dokumentumai címen. Ebben fel­kértük Svidník város és környéke polgárait, hogy kölcsönözzenek, esetleg ajándékozzanak a könyvtárnak olyan birtokukban lévő helyismereti anyagot, mely segít betölteni azokat a hézagokat, amelyek a regionális dokumentumok gyűjtésében keletkeztek. Elfogadtunk minden olyan anyagot, amely 1800-tól 1970-ig jelent meg és valamilyen kapcsolatban állt régiónk városainak és falvainak történelmével vagy személyiségeivel. A dokumentumokat a könyvtár lemásolta és visszaszolgáltatta a polgároknak. Gyűjteményünk tartalmaz olyan magnófelvételeket is, melyek különböző személyek visszaemlékezéseit örökítik meg. Sok olyan anyag is eljutott hozzánk, aminek nem volt helyismereti jellege, de ezekért is nagyon hálásak voltunk. Az akció sikere érdekében bevontuk a munkába a könyvtár minden dolgozóját és meg­szerveztük a közönségkapcsolatot is. Kidolgoztunk egy tájékoztató röplapot, amely a pro­jekt feltételeit és célját tartalmazta. A röplapot elhelyeztük a könyvtár épületében, a bibliobuszban, forgalmas utcákon és tereken, kirakatokban, kórházi várótermekben, busz­megállókban. A felhívás szövege megjelent a „Dukla" nevű helybéli lapban. Kezdetben csak gyenge visszajelzést kaptunk, mivel polgáraink az önkormányzati, majd az országos választások eseményeivel voltak elfoglalva, ezért a határidőt meghosszabbítottuk 1995 szeptemberéig. Száznyolcvanhat dokumentumhoz jutottunk összesen, beleszámítva a nem helytörténeti jellegű anyagot is. Az írott dokumentumok melletl hozzájutottunk a volt sarbovi üveggyár fennmaradt termékeihez. 1995 októberében kiállítást rendeztünk a gyűj­tött anyagból, melyre névre szóló meghívót küldtünk mindenkinek, aki a gyűjtésbe bekap­csolódott. Az értékelésnél figyelembe vettük a polgárok részvételét és készségét a doku­mentumok kölcsönzésénél. Úgy éreztük, hogy mindenki, aki a projektbe bekapcsolódott, szívén viseli régiója történelmét." Ezek Milka Kudlová szavai a Svidniki Járási Könyvtár helyismereti anyagának heuriszti­kájáról. Engedjék meg, hogy végezetül néhány szót szóljak a Kassai Bocatius Könyvtár helyisme­reti anyagáról. Ez év május 5-én a Fő utcai Barkóczy-palotában, ahol a napóleoni háborúk idején V. Fer­dinánd császár lakott, a könyvtár megnyitotta helyismereti kutatószobáját. Az állomány 4.000 dokumentumot tartalmaz Kassa város és környéke irodalmáról. A zömét 19. és 20. századi ki­adványok képezik, de vannak 18. századi példányaink is, melyek a jezsuita könyvnyomdából kerültek ki, sőt 16. és 17. századi különlegességek is. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom