Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)
I. MAGYARSÁG, MAGYAR KULTÚRA ÉS IRODALOM A HATÁRON TÚL. - Dr. Görömbei András: A határon túli magyar irodalom.
DR. GOROMBEI ANDRÁS A HATÁRON TÚLI MAGYAR IRODALOM Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A magyar történelem úgy hozta, hogy a XX. század lett számunkra a legrettenetesebb század. Ebből következik, hogy a magyar irodalom egy sokfelé darabolt, remélhetőleg szellemében egységes irodalom. Történelmünkből következik az, hogy olyan témákról kell beszélnünk, amelyekről boldogabb sorsú nemzeteknek nem kell szólniuk. Nekem most a határon túli magyar irodalomról lehet beszélnem, de ezt a témakört is szűkítem majd, hiszen a nyugati magyar irodalmakról majd Kabdebó professzor úr beszél. Eléggé közismert tény, de a nagyfokú feledés és a nagyfokú figyelmetlenség megismerése mégis arra késztet, hogy újra elismételjem: Trianonban egy országot példátlanul szétdaraboltak, az addig 325 ezer négyzetkilométer területű Magyarországból 93 ezer négyzetkilométer maradt Magyarországé, 103 ezer négyzetkilométert adtak a románoknak, tehát nagyobbat, mint a mai Magyarország, 62 ezer négyzetkilométer Csehszlovákiához került, 63 ezer négyzetkilométer Jugoszláviához, 4 ezer négyzetkilométer Ausztriához. Ilyen példátlan feldarabolás Európa országaiban az egykori Lengyelország megsemmisítése kivételével nemigen történt. Jól tudjuk, hogy a trianoni békediktátumot, amely Magyarország területének kétharmadát, magyar nemzetiségű lakóinak egyharmadát elcsatolta az országtól, a második világháború után megismételték, tehát Magyarország, a magyarság megmaradt így szétdarabolva, szétszórva. Történelmünk újabb fordulói pedig százezreket küldtek, taszítottak nyugatra emigrációba. Ezek olyan ismert tények, amelyeket normális érzésű magyar ember soha nem tud elfogadni. Ugyanakkor a panaszkodással semmire nem megyünk, ezeket a tényeket, mondhatnám, tagadva kell tudomásul vennünk, hiszen úgy látszik, a nagyhatalmaknak az az érdekük, mindenféle rendszerváltozás után is, hogy a magyarság ilyen szétszórt állapotban maradjon. Szétszórtságunknak különös súlyt, tragikus súlyt ad az, hogy nem is egy helyre került az elszakított magyarság, hanem különféle országokba, különféle mentalitású államokba, tehát a továbbmorzsolódás körülményei közé, mert ha egy tömbben szakadt volna el ez az egyharmadnyi magyarság, akkor a megmaradásának sokkal nagyobb erőforrásai lettek volna. így azonban darabokra szakadt még az elszakított rész is. Mi következett ebből? A nyertes szomszédainkban is nagyon erőteljesen kialakult a Trianon-szindróma. Érzékelték, hogy túlságosan könnyen kaptak tiszta magyar etnikumú területeket. Ezért mindmáig tapasztalhatjuk, hogy félnek tőlünk, félnek attól, hogy valamiféle jogos követeléssel mégiscsak előállunk. Éppen ezért ennek elébe akarnak menni oly módon, hogy immár nyolcadik évtizede szisztematikusan fogyasztják, pusztítják a körülöttünk lévő országokban a magyarságot. Ki kell ezt mondanunk, mindenféle baráti ígérgetések közepette is, mert ezt tapasztaltuk nyolc évtizeden keresztül akkor is, amikor béketárgyalásokon óriási ígéreteket kapott a magyarság arra, hogy a kisebbségek autonómiát nyernek, hogy a határok spiritualizálódni fognak. A Trianonszindróma tehát nemcsak bennünk van hiányként, hanem a szomszédainkban is valamiféle félelem, rossz érzés vagy ellenséges érzés formájában. Ez ellen természetesen minden módon küzdenünk kell, méghozzá olyan szellemben, ahogy Pozsgay Imre kollégám mondta, akivel együtt tanítok a debreceni egyetemen és akivel szoktunk eszmét cserélni ilyen dolgokról is. A 13