Gyüszi László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok III. országos tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. (1997)

I. A HELYISMERETI, TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI MONOGRÁFIÁK SZEREPE A HELYTÖRTÉNETKUTATÁSBAN - Penny Ward: Helyismereti monográfiák Nagy-Britanniában.

1895-ben dr. Charles Cotton adta közre St. Laurence templom és plébánia története és régiségei (The history and antiquities of the church and parsh of St. Laurence, Thanet) című munkáját. Dr. Arthur Walton Rowe pedig őslénytani kutatásainak eredményét 1900-ban. A Margateben található St. John plébánia történetének gyűjteménye kéziratos formában maradt fenn. Ezek az emberek korlátozott számban adták ki könyveiket. Cotton például 250 példányba, felhasználva egyéni előfizetők támogatását is. Képzett emberekként birtokaik - feleségükkel vagy házvezetőnővel és szolgákkal - biztos hátteret jelentettek kutatómunkájukhoz. Cottont az idős emberekkel való beszélgetés arra ösztönözte, hogy megírja saját történetét 1880-tól, tapasztalva, hogy tűnik el az ismeretanyag, veszít az emlékezet. Az amatőr helytörténészek kutatásának segítésére több módszertani kiadvány jelent meg. 1888-ban Walter Rye kiadta a Hiteles feljegyzések és kutatásuk - Útmutató genealógusoknak, topográfusoknak (Records and Record Searching - A guide to the genealogist and topographes) című munkáját. Az első két fejezet címe: Hogyan szerkesszünk családfát és Hogyan írjuk meg egy plébánia vagy más helytörténetét. A családtörténet kutatóinak szóló tanácsa ma is helytálló. Talán csak a nyelve régies és ma már több forrásanyag áll rendelkezésünkre. Egyháztörténet írással kapcsolatos tanácsait egészen az 1970-es évekig figyelembe vették, amikor a Leichesteri egyetemen Hoskins és Finberg professzorok irányításával egy új helytörténetírói iskola jelent meg. 1888-ban a helytörténésznek azt javasolták, hogy kutatásait a plébánia templomban és az ottani anyakönyvek tanulmányozásával kezdje, folytassa az uradalmak, földbirtokok, majd a fontos családok számbavételével. Charles Cotton a St. Lawrence plébánia törtenetének írását ezen instrukciók alapján állította össze, beleértve a templom falain belül található feliratok pontos dokumentálását is. Később a várostörténet írók a helyhatósági jegyzőkönyveket, a városháza regáliáit hasonló módon használták fel. Rögzítették a házak, az utak fejlődését, a polgármesterek és egyéb méltóságok sorrendjét, az iskolaépületeket, kórházakat és templomokat. Egészen az 1920-as évekig voltak szakemberek - aktívak vagy nyugdíjasok, volt idejük, képzettségük, elszántságuk és pénz a kutatáshoz - akiknek egyedüli elismerése a megjelent mű volt. A helytörténetírás szűk érdekeket szolgált, kevés embernek volt fontos. Az első világháború után bekövetkezett társadalmi változás hatására megnőtt a helytörténet iránti érdeklődés. 1922-ben Kentben a Megyei Oktatási Bizottság kiadott egy könyvet, mely az iskolákat a helytörténet tanítására ösztönözte. A helytörténetírás még mindig öncélú volt, de már kezdték felismerni az értékét abban, hogy felkelheti a hely iránti érdeklődést. Szélesíti a látókört, rokonszenvet kelt a múlt eseményeinek feltárásával. A tanárokat arra kérte, hogy a történelem tanításánál a helyi eseményekre is térjenek ki. Sajnos a XX. században a képzés növekedése nem járt együtt a helyismeret iránti szeretet növekedésével. A történelem tanítása az iskolákban és az egyetemeken az országos eseményekre koncentrált és nem utaltak vissza, nem helyezték el a helyi eseményeket ebben a folyamatban. A helytörténészek és a tudósok között rendszerint nem volt kapcsolat. A második világháború után hangsúlyeltolódás figyelhető meg. Ebben az időben a helytörténet, a helyi közösség eredetének, növekedésének, fejlődésének feltárását jelentette. Mára ebbe a közösségbe nem csak a társadalom vezető rétegét, de a névtelen tömeget is beleértjük, akinek történetével korábban alig foglalkoztak. A két világháború nagy pusztítást okozott az épületekben és a hagyományos közösségekben egyaránt. A jövevények, a betelepülők alig várták, hogy gyökeret eresztenek, megismerjék kör20