Gyüszi László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok III. országos tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. (1997)

I. A HELYISMERETI, TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI MONOGRÁFIÁK SZEREPE A HELYTÖRTÉNETKUTATÁSBAN - Csiffáry Gergely: A helytörténetírás levéltári, múzeumi és könyvtári forrásai.

Egy ma 2-3000 lelket számláló község ezer éves története során, mint azt egyszer egy matematikus ismerősöm kiszámolta, az adott településen 80-100 000 ember élt. Százezer ember élte során hagyott annyi nyomot az utókornak a tájban, a település arculatán alkotásaival, hogy akad elég, még fel nem kutatott apró ismeret majd minden település múltjában. Csakis a sokirányú forrásfeltárás segíthet a történelmi hétköznapok megismerésében. Ez nem könnyű, de tartalmas és izgalmas, hosszantartó feladat, miért is érdemes vállalni. A legkisebb, talán jelentéktelennek tűnő községnek - amelynek még nem írtak a múltjáról számos, csak helyben található olyan forrása van (pl. a kül- és belterületi földrajzi nevek összegyűjtése révén) a helyi plébánia irataiban, a helyben élő családoknál fennmaradt nyomtatott és kéziratos anyagokban, a családi fényképalbumokban, amellyel a helytörténetkutatás elkezdődhet. Hasonlóképpen sok, még írásban nem rögzült történeti eseményre emlékeznek a helyben élő idős emberek a helyi hagyományokról és szokásokról. Ezek összegyűjtésénél a muzeológiai módszerek - a történeti és néprajzi kérdőívek - használata egyfajta rendszerezett történetinéprajzi ismeretanyag összeállításához segítik a kutatókat. Ezeket hívják orális forrásoknak, a módszert alkalmazókat az oralhistory művelőinek. Nem szabad idegenkednünk a visszaemlékezésen, kikérdezésen nyugvó új ismeretektől, ugyanis a levéltárakban, kéziratokban, nyomtatásban megörökített tények és események bizonyos szempontból torzak. Nem torzabbak azonban a tendenciózus forrásoknál (lásd erre: Anonimus Gestáját vagy egy modern kori jegyzőkönyvet), amelyeket használunk. Még egy további jelentősége van a memoároknak a modern korban. Számos esetben a fontos döntést hozó személyek szóban (személyesen, rádión, telefonon) hozott intézkedéseiket nem rögzítik írásos formában. Ennek nyomán keletkező információs hézagokat éppen a memoárok pótolhatják. Az orális forrásoknak van még egy előnye: nem pótolható mással. A belőlük áradó személyes élmény nem torzítja a múltról alkotott képet, hanem emberközelivé, személyessé teszi. Ettől nem szabad idegenkedni, mert rólunk szól, emberekről, akik megélik, olykor elszenvedik a múltat. Az élő szó hitele, a múzeumi műtárgy valósága, az iratok, a könyvek, az orális források, a fényképek, a településen álló műemlékek (vár, kastély, templom, népi építészeti emlék), a földből előkerült tárgyak egy-egy szeletét adják a múltnak, csak azt, ami abból fennmaradt. Ezeket fűzi gondolati egésszé a helytörténet írója. Jegyzetek: 1 GILLIS, John R.: Memory and Identity: The History of a Relationship. In: Gillis, J. R. (ed): Commemorations: The Politics of Modern Identity. Princeton, 1993. 2 A térképek beszerezhetők a Magyar Honvédség Tóth Ágoston Térképészeti Intézetéből, Bp. I., Szilágyi Erzsébet fasor 7-8. Pf. 37. Tel: 115-0851, fax: 115-0676 címén, illetve a Hadtörténeti Múzeumtól, Bp. 1250. Tóth Árpád sétány 40., Pf. 7., tel.: 156-9522, fax: 156-1577. 16