Kiss László (szerk.): Helytörténész könyvtárosok II. országos tanácskozása : Sopron, 1995. július 26-28. (1996)

III. NAP - Dóka Klára: A XVIII-XIX. századi kéziratos térképek forrásértéke

A XVni-XIX. században a megyei mérnökök fontos szerepet kaptak a vízszabályozási térképek és vízrajzi tervek összeállításában is. A munkálatok egysége érdekében a nagyobb folyóknál ez a helytartótanács és kamara mérnökeinek feladata volt. A XVIII. század végén készült rajzok szemléletesen mutatják a régi vízivilágot, az ideiglenes és állandó vízborításokat, a több-kevesebb sikerrel kiásott csatornákat, megépített védtöltéseket. A Körösök vidékéről Gaszner Lőrinc, Bodoky Mihály, a Jászságról Bedékovich Lőrinc, az Ecsedi-lápról MezeŐ Cyrill, a Rába, Hanság, Fertő mocsárvilágáról Király György és Hegedűs János készített szemléletes térképeket. A Rába vízrendszer ábrázolásai e vonatkozásban a legsikeresebbek közé tartoznak (18-19. sz. melléklet). A XIX. század közepén meginduló, rendszeres vízszabályozások műszaki dokumentumait a központi kormányhivatalok vagy a vízitársulatok hivatásos mérnökei állították össze. Ezek egy sor helyszínrajzot, hossz- és keresztszelvényt, műleírást, statikai számítást foglalnak magukba, melyek egyes kivételektől eltekintve nem műszakiak számára nehezen értelmezhetők. A kivételek közé tartoznak a helyszínrajzok, melyek a régi és új állapotot egyaránt mutatják, és tanulmányozásukkal megtudhatjuk, hogy például a folyók medrének átvágásával hogyan kerültek át települések az egyik partról a másikra, esetleg más megye területére (pl. Bogyiszló), hogyan szakadtak el mások a vízszabályozással határuk egy részétől, megélhetésük forrásától (pl. Vajka, Sükösd). A megyei mérnökök fontos szerepet kaptak az úrbérrendezés végrehajtásában. Mint ismeretes, Mária Terézia 1767-ben rendeletet hozott a jobbágy-szolgáltatások egységesítéséről, az úrbéri viszonyok rendezéséről, megállapítva a telekhez tartozó beitelkek, szántók és rétek mennyiségét. A munkálatok során készültek el általában a települések határának első fennmaradt térképei, melyek a kutatásban rendkívül fontosak. Pontosan jelölik a nyomásbeosztást, művelési ágakat, az úrbéres és uradalmi területek határát, a közös legelőt és erdőt, a községi földeket, és gyakran közölnek területadatokat. Ha a telkeket egyúttal fel is osztották az egyes jobbágyok között, ezt a térképen parcellaszámokkal, alkalmanként jobbágynévsorral jelölték, de arra is van példa, hogy a földeket a faluközösség közösen, évenkénti osztással művelte, és nem is kívánta a telekhatárok kijelölését. Ilyenkor nyomásonként szerepel a szántó, egy vagy több tagban a rét, és legelőször a földesúri tulajdonban, de a jobbágyok használatában lévő kender és káposztaföldeknél találkozunk telekosztással (vö. 15. sz. melléklet). A jobbágyföldek nyomásonkénti meghatározását látjuk Hajós mezővárosban, a kalocsai érsek birtokán, a telkek felosztását a kamarai fennhatóság alatt álló Zsámbékon. Az úrbériség fel nem osztása a viszonylagos földbőségre, a telkesítés a szűkösebb határra, ugyanakkor a fejlettebb gazdálkodásra utal (20-21. sz. melléklet). Az úrbéri térképek készítésének korszaka nem zárult le a XVTU. század folyamán. A rendelkezések előírták, hogy a területeket időnként felül kell vizsgálni a csere, öröklés stb. miatt bekövetkezett változások folyamatos átvezetésére. Különösen fontos volt a felmérés birtokos vagy bérlő váltás esetén. Az 1836. évi törvények lehetővé tették a közös legelők elkülönítését, azonban ilyen irányú munkálatok nehezen indultak meg. 85