Kiss László (szerk.): Helytörténész könyvtárosok II. országos tanácskozása : Sopron, 1995. július 26-28. (1996)

III. NAP - Dóka Klára: A XVIII-XIX. századi kéziratos térképek forrásértéke

A XVIII-XIX. századi térképek forrásértékének vizsgálatát az előzményekkel, a török kiűzése idején keletkezett darabokkal érdemes kezdeni. A hadműveletek érdekében készített rajzok eredeti példányai a bécsi, drezdai, karlsruhei levéltárakban találhatók, de a hazai gyűjtemények másolatban nagy mennyiséget őriznek, melyek rendelkezésre állnak a kutatáshoz. Legtöbbjük a várakról vagy azok környékéről készült, és kidolgozásuk alaposságát az adott történelmi szituáció határozta meg. Ha nem volt háború, a mérnökök részletesebb térképeket rajzoltak, utóbbiaknál azonban az ábrázolás nem nélkülözte a mesés elemeket sem. Gyakran készültek a városokról, sőt egyes várakról is távlati képek, melyeket a rézmetszők, nyomdászok a későbbiekben hasznosítottak, megőrizve az adott település első ismert ábrázolását. Nem érdektelenek azonban a helyszínrajzok sem, mivel azokból az ősi településszerkezet jól megismerhető, és kiindulást jelentenek a XVIII-XIX. századi fejlődés vizsgálatához is. A helyszínrajzok és a távlati képek összevetésénél érdekes Esztergom 1683-ban készült rajza, melynek szerzője gondot fordított a környék - a Szent Tamás hegy, Szent György hegy - ábrázolására, ezen kívül berajzolta a csapatok állását is. (1-2. sz. melléklet) A kisebb-nagyobb területet ábrázoló katonai térképeknél érdemes megfigyelni, hogy azok tájolása legtöbbször nem az északi irányt követi, hanem a hadak vonulását. Szép példa erre a Nagyvárad környékéről készült rajz, mely déli tájolású. (3. sz. melléklet) A Körösök balról jobbra (ellenkező irányban) haladnak, a Tisza a rajz jobb oldalára, a Berettyó a Körösök alá, az alsó részre került. Mivel katonai térképről van szó, fontos az utak, hegyek rajza, és nagy jelentőséget kapnak az azóta már szabályozott mederbe került folyók és patakok is. Ha a vidék későbbi térképét a rajzzal összehasonlítjuk, látható, hgoy a török kiűzése idején, az 1680-as évek derekán száraz esztendők követték egymást, és így jóval kevesebb volt a láp és a mocsár. Ezt igazolja Johann Philipp Hanstein 1683-ban, Bécs ostroma idején, a Szigetközről és a Csallóközről készült térképe is. Ezt nemcsak a XVIII. századi vízrajzi térképekkel hasonlíthatjuk össze, hanem de Jamaigne ugyané területet ábrázoló, 1667-re datált rajzával, mely jóval vizesebb periódusban keletkezett. A békeidőben készült szép kidolgozású rajz nem csupán hű képe a XVII. századi vízivilágnak, hanem a településhálózatnak, utaknak, növénytakarónak is (4-5. sz. melléklet). A török kiűzése után nagy ütemben indult meg az ország újratelepítése, ami szükségessé tette a műszaki mukálatok újraindítását is. A népesség növekedésével fogyott a szabad terület, ezért szükség volt a községhatárok rögzítésére. A visszatelepedett birtokosok maguk is törekedtek arra, hogy tulajdonjoguk tisztázódjék, ezért birtokaik határvonalait is igyekeztek meghatározni. Az így összeállított határtérképeket határjárások egészítették ki, melyek a megyék képviselői jelenlétében, a helyi lakosság meghallgatásával készültek. 80