Kiss László (szerk.): Helytörténész könyvtárosok II. országos tanácskozása : Sopron, 1995. július 26-28. (1996)

III. NAP - Dóka Klára: A XVIII-XIX. századi kéziratos térképek forrásértéke

A méterrendszer bevezetésére először a III. katonai felmérés alkalmával került sor, melynek felvételei 1:25000, 1:200000 és az említett 1:75000 méretarányban készültek. A terület egysége a birtokok és falvak térképein a pozsonyi mérő, illetve ennek kétszerese, az 1200 négyszögöles magyar hold volt. A II. József-kori kataszter szerzői, az erdőket térképező kamarai mérnökök már 1848 előtt törekedtek az 1600 négyszögöles katasztrális holdak rendszeresítésére, de ezt csak az állandó kataszter folyamán - jórészt az 1870-es években - sikerült megoldani. A régi, kéziratos térképeken a tájolást nyíllal vagy szélrózsával jelölték. Mint említettük, a megyetérképek kéziratos és nyomtatott formában már a XVIII. század elejétől északi tájolásúak voltak, és ugyanezt elmondhatjuk a kataszteri és Mária Terézia korától a katonai térképekről is. A vízszabályozási, birtok, határtérképeknél azonban a szerzők a tájolást tetszőlegesen választották meg, és több-kevesebb fokkal eltértek az északi ránytól az úrbéri térképek készítői is. Napjainkban elterjedt a térképek névanyagának statisztikai, néprajzi vizsgálata. Az egyes lapokról leolvasható elnevezések legtöbb esetben a vízivilágra, a domborzatra, növényzetre, állatvilágra, a mezőgazdasági tevékenységre, a történelmi hagyományokra vonatkoznak. Általános szabály, hogy a fölrajzi nevek a térkép keletkezésének jóval korábbi állapotot tükröznek: a növényzetben, állatvilágban, földhasznosításban bekövetkezett változásokat igen lassan követik. Érdemes megfigyelni azt is, hogy a vízivilágra és domborzatra vonatkozó elnevezések kapcsolatban vannak a tulajdonviszonyokkal. A legtöbb hegy, domb és egyéb magaslat „hányás" neve a határtérképeken fordul elő. Csak egy neve van az uradalmi erdőbirtoknak, de sok az erdőnév, ha azt többen használják. Ugyanez áll a víznevekre. A faluközösség által közösen kaszált nádas, rét, mocsár egyes részeit akkor illették külön nevekkel, amikor egyéni használatba kerültek, hogy az egyes részeket megkülönböztessék. Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy azonos felszíni formák és vizek elnevezései vidékenként is különböznek egymástól. Eger környékén, a Bükk hegységben az „aszó, láz, lápa, árnyék, nyak" formák voltak elterjedtek a hegyek elnevezéseiben, melyeket szintenként különböztettek meg (pl. Bujdosó kő, - bérc, lápa, nyak, tető, Csókás hegy, - nyak, árnyék, lápa stb.) A Mecsekben viszont sok a „mány" és „cser" elnevezés (pl. Csukmány, Meleg mány, Külső-Mány, Kües Mány, sőt ide tartozik a Mánfa helynév is; vagy Cseralja, Csergát, Cserhegy, — Cserkút helység). Győr környékén az egykori mocsarak nevét gyakran a „sár " szó származékaiból képezik (pl. Sár-rét, Sárkerék dűlő, Sárdos ér, Sáráns puszta), a rábai vesszővel átfont töltéseket az országban egyedülállóan „eszteró"-nak hívják, míg ugyanez Kalocsa környékén kaszálót jelent. E várostól délre a Duna menti füzes, nyíres ártéri erdő neve „malát", a zsombékkal benőtt vízállás a „palé", SL töltések mögött visszamaradt víz a „kobolya". 89