Mezey László Miklós (szerk.): Helytörténész könyvtárosok I. országos tanácskozása : Vác, 1994. július 27-29. (1995)

[I. NAP]. - S. Benedek András: Helytörténeti kutatómunka Kárpátalján.

S. BENEDEK ANDRÁS HELYTÖRTÉNETI KUTATÓMUNKA KÁRPÁTALJÁN Kisebbségi körülmények közt - különösen ott, ahol a regionális önállóság történeti öröksége is hiányzik - sokban átértékelődnek, új hangsúlyt nyernek bizonyos fogalmak, így a helyismeret, helytörténet, honismeret és néprajz sem csupán nemes szenvedély és a lokálpatrióta büszkeség forrása, hanem a megmaradás egyik alappillére. A megtartó hagyomány ez, amely nemcsak néhány évtizede elszakított nemzetrészeket képes megőrizni, de évezredek óta szétszóratásra ítélt népeket is. Kárpátalja a XX. századi közép-európai történelem jellegzetes „terméke". Maga a fogalom ugyan a reformkorban alakult ki a „Kárpátok alján" romantikus szókapcsolatából s a század második harmadában már a sajtóban is közhasználatúvá vált. A mai Kárpátalját azonban az első világháborút követő párizskörnyéki békék, majd az 1945ös csehszlovák-szovjet államszerződés alakította ki mesterséges határokkal a természetes földrajzi-gazdasági egységet képező Északkelet-Felvidék nagyobb részéből. Kárpátalján a kisebbségi helyzet elfogadása, az önálló életre való felkészülés és a szellemi önvédelem „erődrendszerének" kialakítása a többi kisebbségi területnél is nehezebben ment. Az új államalakulat keretei közt élő magyarok - Tamás Mihálynak, a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom egyik legjobb prózaírójának szavaival szólva - „káprázatban éltek, magányos óráikban talán még csíptek is egyet a karjukon. Vajon álmodnak-e csak, vagy ez igazán igaz, ami itt körülöttük, mellettük, fejük felett zuhog... Emésztő bizonytalanságban éltek az emberek, és ezt a bizonytalanságot kívülről, felelőtlenül, de pontos dátummal megadott felszabadító ígérgetések, belülről az új hatalom tétova kapkodása... elképzelhetetlen mértékig" fokozta. Kárpátalján a hamarosan jól körülhatárolhatóan kialakuló politikai struktúra sem tette könnyűvé az önmegtartó munka feladatainak vállalását. Az ún. magyar pártok, amelyek idővel pártszövetséggé szerveződtek, a negativista ellenzékiséget, s a már az abszolutizmus idején sem túl sikeres passzív rezisztencia elvét hirdették. A radikálisok - az itt különösen erős kommunista párt eszméinek győzelmétől a nemzetiségi ellentétek automatikus feloldását várták - a közelmúltig tapasztalt sikerrel. Az aktivizmus képviselőit ugyanakkor a nemzeti pártok az „áilamhü kisebbség" szállítóinak bélyegezték. S valljuk be: gyakran joggal, hiszen kevésbé kiélezett körülmények közt is nagy a hatalom, a hivatal csábítása. A hetvenes években irodalomtörténeti tanulmányokban megjelent „pozitív aktivizmus" - az élet minden területén vállalt aktív tevékenység, de az önfeladás belső lelki kényszere nélkül - csak keveseknél érhető tetten. Ennek egyike Szerényt Ferdinánd, az ún. Masaryk-akadémia későbbi főtitkára, aki hosszabb ideig dolgozott az egykori Ung, Bereg és Ugocsa megyék Kárpátaljához tartozó magyarlakta járásaiban, mint tanfelügyelő, lapszerkesztő, az iskolán kívüli népművelés szervezője. Ő mondta ki először, hogy „a honismeret az önismeret útja". Nagyvonalú programja széleskörű gyűjtőmunkára hívta fel a vidék értelmiségét, elsősorban a pedagógusokat. A nagydobronyi öreg halász mesterségének titkait épp oly 31