Mezey László Miklós (szerk.): Helytörténész könyvtárosok I. országos tanácskozása : Vác, 1994. július 27-29. (1995)

[I. NAP]. - Mezey László Miklós: A magyarságkutatás és a helytörténeti munka kapcsolódási területei.

mával. Megjegyzendő, hogy ezt a helyismereti regősmunkál a német Wandervogel mozgalom inspirálta, jóval a programszerű magyarországi falukutatás megindulása előtt. Ezek a magyar egyetemisták, főiskolások, fiatal értelmiségiek minden esztendőben, nyaranta módszeresen végigbarangolták Szlovenszkó ésRuszinszkó magyarlakta tájait - és miközben a tábortüzek mellett dalokat tanítottak, könyveket ajánlottak, diafilmeket vetítettek a helybeli fiataloknak - igen jelentős néprajzi, helyismereti, szociológiai gyűjtőmunkát végeztek. Olyat, amely kiindulópontul szolgálhatott napjaink kárpátaljai tájának módszeres föltérképezéséhez.

5 Ugyancsak egyszerre érvényesült szinkronitás és történetiség - és persze a valóságváltoztatás elkötelezettsége - az Erdélyi Fiatalok mozgalmának törekvéseiben. Érdekes, hogy még a második világháború kitörése után is milyen jelentős értékföltáró, értékmentő tevékenység folyt Erdélyben a Termés csoportban, valamint a Szlovák Állam területén rekedt magyar kisebbség maroknyi értelmiségije körében is, gondolok itt a pozsonyi Toldy Kör helyismereti-helytörténeti kiadványsorozataira vagy a nyitrai Magyar Album évente megjelent almanachjainak sok-sok értéktudatosító közleményére. Itt, ezen a ponton szükséges emlékeztetni arra, hogy a két világháború közötti időszak hazai és határon túli helyismereti, magyarságismereti mozgalma, illetve művelőik igen jelentékeny irodalmi tevékenységet mutattak föl. És itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a literátus értelmiség vállalta föl a falu- és tájkutatás, a népismeret és helytörténet művelésének hivatását, de általában jellemző igény volt a kutatási eredmények publicisztikus-esszéisztikus közreadása, Ugyanis csak ilyen - ha mondhatom így, irodalmias - formában juttatható el mindaz a temérdek információ a széles olvasóközönséghez, amit e területek művelői fölmutathatnak. Jól érzékelhető törekvése volt a korszaknak, hogy a fölgyűjtött anyagból levonható következtetéseket irodalmi-művelődési folyóiratokban adták közre a szerzők, messze túlhaladva a szűkkörű szakfolyóiratok exkluzivitását. Hivatkozhatok itt például a felvidéki regősmozgalomban indult képzőművész Tichy Kálmánra, éppen úgy, mint a romániai Dimitrie Gusti-féle iskola egyik legtermékenyebb magyar követőjének, Venczel Józsefnek irodalmi munkásságára, ava

gy a jeles folklorista és csángókutató Domokos Pál Péter irodalmilag is igényes dolgozataira. Jellemzőnek tartom például azt a tényt is, hogy a hely- és magyarságismeret egyik legszámottevőbb és már-már legendás fóruma az a losonci ifjúsági lap volt - A Mi Lapunk - amelynek egyik programadó cikkét Móricz Zsigmond írta meg Gyalogolni jó címmel. Engedjék meg, hogy visszautaljak az előadás elejének egyik gondolatára, hogy tudniillik a helyismereti-helytörténeti munka ma nem merülhet ki az adatgyűjtésben, adatrögzítésben, a még oly tekintélyes mennyiségű tény fölsorolásában. Mert ha a magyarságtudomány felől tekintjük a helyismeret művelőjének munkáját, akkor ennek az eszmei értelmét abban látom, amit Balogh Edgár sajátos szóhasználattal „önösszeszedésnek" nevezett. Ez akkor és ma is, a mi számunkra is körülbelül azt jelenti, hogy a hivatását a népszolgálatban megtaláló értelmiséginek - kinek-kinek a maga helyén kötelessége tovább gyarapítani mindazt a tudást, amit népünk önmagáról való ismeretének nevezhetünk. Egy népnek akkor lehet megalapozott, gyökeres - misztikától és 13