Házi Tájékoztató, 1940. augusztus
1940-08-30 [1938]
<-> J ' v^/ " Ba Szf/fa Ha Róma, augusztus 30,/lagyar Távirati Iroda/ A Popolo di komának Zingarelli pinteken reggel a következőket jelenti üécsből: Ciano gróf olasz és Ribbentrop német külügyminiszter psütörtökön egész délután tárgyaltak, tanácsokat adtak és meghallgattak. Miután ez a munka négy órát vett igénybe, a román bizottság ismét kijelentette, hogy módjában van ujabb megbeszélést folytatni, miután sikerült távbeszélő összeköttetést létesiteni Bukaresttel. A román külügyminiszter hosszasan beszélgetett Gigurtu román miniszterelnökkel délután 7 érakor. Valószinü, hogy Gigurtu erről a távbeszélgetésről tájékoztatta a román koronatanácsot,A csütörtöki nap mérlege az volt, hogy a német és az olasz külügyminiszternek módjában állt részletesen megismerni a két fél álláspontját és törekvéseit, A bécsi értekezletnek nem volt előzetes munkarendje. Ez már magában is mutatja, hogy a tengelyhatalmak külügyminiszterei nem azért jöttek üécsbe, hogy törvényt diktáljanak, hanem, nogy jóakaratú közvetitest gyakoroljanak az érdekelt felek között és azokat őszinte megegyezéshez vezessék. A tengelyhatalmakat egész nyilvánvalóan az az óhaj vezeti, hogy a lövőben is megóvják Délkeleteurópa békéiét. A budapesti sajtóhangok azt mutatják, hogy Wiagyarország magáévá tette Roma és Berlin szempontját. Ami a románok álláspontját illeti, tévedés volna azt hinni, hogy a románok kitartanak ama álláspontjuk mellett, amely a turnuseverini kudarcot okozta. A románok szemrebbenés nélkül átadták Szovjetoroszországnak Besszarábiát és Bukovinát és hajlandók Bulgáriának visszaadni DélDobrudzsát, minthogy 7000 négyzetkilométeren 300,000 főnyi bolgár lakosság van. Ami Erdélyt illeti, itt sokkal nagyobb területen él töbomillió lakosság és ezek összekeverve élnek egymás mellett. Mindamellett nem lehet azt állitani. hogy mécsben a történelmi és a néprajzi elv küzd egymással, miután egyik fél sem akarja, hogy az egyik vagy a másik elv tokéletesX arasson a másik felett* A történelmi elv tökéletes érvényesítése rendkivül megnehezítené a dolgot, minthogy ebben az esetben egész Erdélyt egyszerűen vissza kellene csatolni Magyarországhoz. A magyarok belátták, hogy erről most nem lehet szó, mert a tárgyalások alatt ez ujabb diplomáciai és technikai nehézséget okozna, főleg az uj határvonal megvonása szempontjából* A legegységesebb magyar népcsoport, a székelyek, Erdély délkeleti részében élnek, elég messze a jelenlegi natároktól* A románok készek megengedni az 55.000 főnyi székelység kivándorlását, de nem akarnak hozzájárulni a terület átengedéséhez* Ugy látszik a románok eddig körülbelül 20.000 négyzetkilométernyi terület átengedésere volnának hajlandók. Turnu-Severinben a magyarok ennek háromszorosát kérték. Ennek ellenére ugy látszik, hogy a megegyezés alapjai kezdenek kirajzolódni* Az optimisták azt hiszik, hogy a Megegyezés már a mai napon létrejöhet. A pesszimisták viszont felteszik azt a kérdést, mi fog történni az ellenkező esetben* Mi viszont azon a véleményen vagyunk, hogy ha a trianoni kérdés megoldásával vártunkjL akkor 24 óra már nem sokat számithat. / r / / ( \ — J.qyltíl*trl /Polyt.köv./ 6