Házi Tájékoztató, 1940. február
1940-02-02 [1932]
Bo Bs/Wa Belgrád, február 2,/Magyar Távirati Iroda/ Belgrádi körökben érdeklődéát Keltett Szaradzsoglu " török külügyminiszternek az a két nyilatkozata, amelyet Belgrád felé utaztában Istaj&ulban, illetőleg Nis előtt a vonaton tett. A török külügyminiszter'első nyilatkozatában ugyanis a háborúba való be nem avatkozást emiitette, a másodikban pedig kiiejezetten a semlegesség megőrzéséről beszélt* A kifejezések különbözőségéből egyesek arra következtetnek," hogy Törökország, amelynek a nyugati hatalmakkal való kapcsolatai ismeretesek, ebben a fontos kérdésben a többi szövetséges államtól eltérő álláspontot foglal el. Belgrádi hivatalos körök ezzel szemben rámutatnak arra, hogy Törökországnak vannak ugyan bizonyos kötelezettségei, ezek azonban inkább csak a Földközi-tengerre és általában a nemzetközi" ! olitikára vonatkoznak, mig a Balkánon Törökország hangsúlyozottan semeges politikát követ. Szerintük Szaradzsoglu összes korábbi kijelentései is erre engednek következtetni, a különbség tehát inkább látszólagos^ mintsem tényleges, "A mai első tárgyalás egyébként nemcsak a szokásos " visszavonultságban, hanem egyenesen megközelithetétlen körülmények kö-" zött folyt le, A rendőrhatóságok szigorúan őrködnek, hogy minden érdek- ' lődöt távoltartsanak a hivatalos személyiségektől. Ezt azzal_magyarázzák, hogy miután az értekezne t amúgy is nehéz "körülmények között ült össze, f ondosan kerülni kell minden olyan lehetőséget, amely felelőtlen hirek erjesztésére és igy félreértésekre adhatna alkalmat, A hivatalos kommüniké gs. egyes kiszivárgott hirek " szerint a péntek délelőtti első megbeszélést a nemzetközi helyzet általános megvitatásának • szentelHiefi/.Abból a körülményből azonban, hogy az ülés a tervbevett egy óra helyett másfél óra hosszat tartott, arril következtetnek, hogy a négy külügyminiszter más kérdéseket is megvitatott* Valószínűnek tartják, hogy a délelőtt folyamán azokat a problémákat tárgyalták, amelyek a háborúnak a Balkántól való távoltartását célozzák; az errevonatkozó részletek azonban még nem ismeretesek. Belgrádi politikai és sajtókorökben máris sokat be-" szélnek arról a kérdésről, hogyan sikerül majd a külügyminiszterek-' nek országaik semlegességre vonatkozó óhaját megfogalmazni. Az a kérdéSj hogy semlegességről vágódig a háborúban való résztelemévé télről lesz-e szo, Minthogv az uralkodó megítélés szerint a Balkán-szövetség valamenynyi nlgy tagállam feltétlen semlegességét követi, sőt ezt" hivatalos nyilatkozatokban közzé is tették, nincs ok annak feltevésére.,, hogy nem kifejezetten a semlegesség mellett foglaljanak állást, " Egyetértenek abban is, hogy a semlegességet a kiadandó hivatalos kommünikében is hangsúlyozni fogják* A'semlegességet illetően három lehetőség áll fenn. Lehetséges ugyanis, hogy mindegyik tagállam'külön-külön fogja megismételni semlegességi óhanát; lehetséges az is, hogy a Balkán-szövetség mint olyan fog róla hitet tenni. Egyesek Viszont azt sem tartják kizártnak, hogy a semlegesség óhaját valamilyen formában délkeleteurópáivá fogják kiszélesíteni, A különbség látszólag nem nagy, de éppen a megfogalmazás látszik fontosnak^ sőt nehéznek, E pillanatban meg'korai volna jóslásokba bocsátkozni, de legvalószínűbbnek az látszik, hogy " az értekezlet tagállamai együttes elhatározással a semlegesség fönntartása mellett fognak nyilatkozni* /Foly t»köv /ORSZAGOS LEVÉLTAR K szekció