Házi Tájékoztató, 1939. január-március

1939-03-16 [1924]

1939 március 16. '/O óra y p, p. 7'A?f szám Y Ke/líe/Vi Varsó, március 16./Havas/ A lengyel kormánypárti sajtó egyelőre tartózkodással ir a szerdai események Lengyelországra gyakorolt hatásáról és csak az uj helyzet tényleges elemeivel, nevezetesen a szlovák közös határral -,s a szlovák barátsággal foglalkozik, AZ ellenzéki lapok v-lamivel ke­vésbé lelkesednek a szlovák függetlenségért. AZ Ilustrowany J&irjer Codzienny a következőket irja: A néprajzilag idegen állam megszállása azt mutatja, hogy a németek az imperialista hóditás útját akarják követni. Ujabb beolvasztásoktól is lehet tartani, amelyeknek ezután már osak európ-i háború vethet véget. A hadsereg lapja, a polska Zbrojna, hangsúlyozza, hogy a német csapatok szerdán nem diadalmenetben vonultak be Csehországba, Egyszerű katonai megszállásról van szó, - irja a lap - amelyet régóta kidolgozott terv alapján hajtottak végre, nam pedig elnyomott német lakosság felszabadításáról. A szocialista Robotnik folteszi a kérdést', mennyi ideig adják még be derekukat a nyugateurópai államok. Valószínű, hogy a harmadik felvonás azzal kezdődik majd, hogy Németország a szovjet felé közeledik és ezz^l a komoly külpolitikai helyzettel szemDen a szocialista lap szerint elengedhetetlen a teljes belső szilárdság és a nép széles tömegeire támaszkodó kormány megalakitása./MTl/ Y Ke/Ke/Vi C h i c a g o, március 16. /Havas/ A chicagói cseh és szlovák lakosság szerdán este gyűlést tartott, amelyen mintegy 6000 ember vett részt, M~saryk volt Ion oni csehszlovák követ is felszólalt többek között és felháborodásának adott kifejezést a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban. - Hitler eljárása - mondotta - megcsúfolása minden emberi és minden isteni törvénynek. Bejelentette Masaryk, hogy legközelebb Londonba utazik./MTI/ Y Ke/Ke/Vi Varsó, március 16./Havas/ Az Európa térképén szerdán történt változások következté­ben a lengyel határok politikai képe is jelentékenyen megváltozott, A lengyel-német határ hossza 1912 kilométerről 2032 kilométerre eroelke­űett; Szlovákiával 500 kilométer a határ, a danzigi állammal 131,. Ez azt jelenti, hogy összesen 2653 kilométer hosszúságban közös a határ Németországgal vagy német fennhatóság alatt álló államokkal, ami a lengyel határok egész hosszasak ötven százalékát teszi ki.Magyrorszag­gal 350 kilométer az uj közös határ. A többi határok változatlanok ma­radnak: 1412 kilométer Oroszországgal, 507 Litvániával, 347 Romániával,. 106 Lettországgal és 140 kilométer a tengerparti határ./tol/ W Li/özt/Vi A DNB Hell-szolgálata március 16.-án 11 órás adásában budapesti keltezéssel jelenti a csütörtök reggeli magyar lapok állás­foglalását a cseh-szlovák kérdésben. Ismerteti a magyar csapatok ru­szin szkói előrenyomulását és közli a Pester Lloyd cikkét, amelyet sugallmazottnak mond. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom