Házi Tájékoztató, 1939. január-március
1939-01-24 [1924]
Bo Ph/Ho B e 1 e r á d . január 23. /Magyar Távirati Iroda/ '/ Jugoszláv politikai körökből származó információ szeVrint Ciano gróf jugoszláviai tartózkodása a ké-h ország közötti baráti viszony legyében zajlott le. A politikai megbeszéléseket is a kölcsönös bizalom jellemezte, ami után nem lehet cserélni, hogy a tárgyalások meg is hozták az összes várt eredményeket. Konkilt eredményekről - mint már korábban is hangoztatták - természetesen nem lehet szóimért a két ország viszonya már nem szorul semmiféle alapvető revizióraw másrészt külpolitikai szempontból meg akarják tartani az eddig követett politikai vonalat! Kétségtelen azonban, hogy többnapos tanácskozásaik során a két államié ifi Közép- és DélkeletEurópa helyzetétCahol olasz felfogás szerint a béke "megszilárdulása érdekében még bizonyos újjászervező munkára van szükség, fontos megállapodásokra jutott. Magyarország számára különös jelentőséggel bir, hogy a tárgyalások után.kiadott hivatalos nyilatkozást burkolt formában rámutat azokra a.baráti megnyilatkozásokra, amelyek Magyarország hivatalos államférfiai részéről hangzottak el Jugoszláviával szemben, s amelyek * Belgrádban"kellemes visszhangot keltcttekjtj Hk/fo^íí-^ A béllyei megbeszélések alkalmával természetesen a további magyar-jugoszláv közeledésnek inkább csak körvonalait érintették s a barátsági szerződés megkötése irányában a tárgyalások közvetlen uton fognak megindulni. Mármost is megállapítható azonban, hogy a magyar-juf oszláv viszony végleges rendezÓLe a jugoszláv közvéleményben is egyre ' ellemesebb fogadtatásra talál, sőt sokan már egy megegyezés közeli megkötésére számitanak, S ha a közvetlen tárgyalások meg oizonyos időt fognak is igénybe venni, a jövőben Magyarország és Jugoszlávia viszonyának további javulására lehet számi tani. Ciano•további tárgyalásai főként gazdasági és kultúráiig termesze tüek < voltak. Elhatároztak, hogy e tekintetben a jövőben még szorosabbra fogják fűzni a két ország viszonyát. Belgrádban már a közeljövőben olasz utazási iroda és olasz könyvkereskedés nyilik meg. Bo Ph/Ph Belgrád, jan. 23. , álagyar Távirati Iaoda./ Fárady Imre dr., az újonnan kinevezett belgrádi magyar szenátor ma nyilatkozatot adott a "Politika" számára. Nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a jugoszláviai magyar kisebbség helyzete Szto jadinovics kprmányrajutása óta erezhetően megj avult. A saját kinevezését is ugy te-' kinti, mint baráti gesztust, mert a magyarságnak mái régi óhaja volt, hogy az oiszággyülés mindkét házában képviselve legyen. RemojLi. hogy a jövőben Jugoszilsia és Magyarország között ujabb közeledés történik, ami a magyar kisebbség és jugoszláv többség együttműködését lényegesen megkönnyíti majd. \i MO/MO A Német Távirati Iroda Heli-szolgálata 0.30 órás adásában a következő budapesti jelentést közli; Das ochlusscommunique über die zwischen Ciano und otojadinovitsch in - ' . Béllyeféefuhrton Vorhandlungcn vmrdo in niesigen massgobenden Kreisen mit grösstor Gonugtuung aufgcnommon. Ln ungarischen politischen Kreisen ist man der Ansicht, dass dio se letztc yortiotuig dor italienisch-jugoslavj*schen Zusamncnarbeit einon nouon bedeutungsvollen ochritt auch für einc Annáherung Ungarns an Jugoslawien bedűlte. /MTI/