Hazai Tudósítások, 1989 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-01 / 11. szám

1989.XXVI.evf.10.sz.Hazai Tudósítások 18 Az 1945-ben megalakult Kereszténydemokrata Néppárt újból meg indította működését. A párt 1947-ben Demokrata Néppárt néven, Barankovics István vezetésével 800 ezer szavazatot és 62 mandátu­mot szerzett. A párt mai elnöke dr. Keresztes Sándor, volt ország­­gyűlési képviselő lett. xxx Az Egyházak Világtanácsa konzultációt tartott Budapesten a romániai menekültek megsegítéséről. A konzultáció célja az volt, hogy miként segíthetnek a magyar ökumenikus egyházak a menekültek gondjainak megoldásában. Az elmúlt évben az Egyházak Világtaná­csán keresztül mintegy 100 ezer dollár értékű anyagi segítség ér­kezett a magyar egyházakhoz. xxx Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke a Parlamentben fo­gadta Giorgio Perlasca olasz antifasiszta ellenállót. Perlasca a második világháború idején magyar zsidók százait mentette meg az elhurcolástól. Az olasz férfinak, aki ma már 80. évét tapossa, már tavaly átadták a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét. xxx A Magyar Demokrata Fórum gyulai szervezete emlékező gyűlést tartott a gyulai városháza nagytermében. Az MDF kezdeményezte, hogy báró Apor Vilmos volt győri püspököt a római katolikus egyház nyilvánítsa boldoggá. A győri püspököt 1945 nagypéntekén garázda szovjet katonák lelőtték. A nagygyűlés azért volt Gyulán, mert Apor Vilmos Győrbe kerülése előtt két évtizedig itt volt plébános. xxx

Next

/
Oldalképek
Tartalom