Hazai Tudósítások, 1988 (25. évfolyam, 2-22. szám)
1988-01-15 / 1-2. szám
1988«XXV.évf.1-2.sz Hazai Tudósítások 23 Az ünnepségen megjelent Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki a következőket mondta:- Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek ezen az ünnepségen és átadhatom azt az okiratot, amely igazolja, hogy az önök egyeteme a jövőben - kívánságunknak megfelelően - a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem elnevezést használhatja. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa jó szívvel támogatta ezt a kezdeményezést, mert e névfelvétel a közvélemény helyeslésével is találkozik, hiszen Szent-Györgyi Albert életművét, nevét és emlékét megbecsülés és tisztelet övezi széles e hazában. Ő akkor is hű maradt hazájához, amikor az Amerikai Egyesült Államokban élt, dolgozott, ott fejtett ki áldásos alkotó tevékenységet. Mindig magyar embernek, e hazához tartozónak vallotta magát. Az emberiséget szolgáló igyekezet és a szülőföld iránti szeretet együtt volt az ő sajátja. Tudományos és közéleti tevékenységében mély felelősségérzet és humanizmus vezette. Azt gondolom, ez a szellemiség, ez a magatartás követésre méltó napjainkban is.- Azzal a kívánsággal nyújtom át az ő nevének használatára jogosító dokumentumot, hogy Szent-Györgyi Albert szellemiségét követve végezzék munkájukat, gyarapítsák tovább egyetemük'.eddig is elismerésre méltó eredményeit, becsülettel szolgálják népünk és hazánk javát. Szilárd Dános rektor az okiratot átvéve köszönetét fejezte ki azért, hogy az Elnöki Tanács méltányolta az egyetem kérését, majd Straub F. Brúnó akadémikus, az MTA alelnöke, Szent-Hyörgyi Albert egykori tanítványa mondott emlékbeszédet. Ormánsági Rómeó és Júlia Rómeó és Júlia tragikus végű szerelme ismétlődött meg a múlt század utóján egy ormánsági falucskában; történetükről ballada született, ami most került napvilágra az Ormánság tudós kutatójának, a Sellyén élő Pápay Jenő nyugalmazott postamesternek jóvoltából. Felkutatta a fiatal pár közös sírját Kiscsánybnn /ma Csányoszró része/, rekonstruálta a száz év előtti ese-