Hazai Tudósítások, 1985 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1985-08-15 / 16-17. szám

1985.XXII.évf.16-17.sz.-Hazai Tudósítások 22 1926-ban Freiburgban professzor, itt tartózkodása alatt fluo­­reszcenciás kémiai analízissel vizsgálta az elemek gyakoriságát a Földön. 1934-ben visszatért Dániába. Felfedezte a szamárium radio­aktivitását, és tovább folytatta kísérleteit a radioaktív indikáció területén. Ezzel a módszerével határozta meg az emberi szervezet víztartalmát, vízanyagcseréjét és a vér volumenét. 1943-ban Stock­holmba menekült, ahol még az évben neki ítélték a kémiai Nobel­­dí jat „a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért" indoklással, 1966-ban hunyt el Freiburgban. Hunyadi-emlékmű Belgrádban Hunyadi-emlékművet avattak a jugoszláv fővárosban. A belgrádi vár felső részében elhelyezett fehér márványtömbbe vésve szerb-hor­­vát és magyar nyelvű felirat hirdeti: „1456. július 22-én Belgrád védői, élükön Hunyadi Jánossal, ezen a helyen arattak döntő győzel­met a törökök felett." Az emlékmű leleplezési ünnepségén a Magyar Népköztársaság kormánya nevében Rátkai Ferenc művelődési miniszter­­helyettes, az emlékművet állító Belgrád képviseletében pedig Milica Babies, a városi művelődési és oktatási bizottság elnöke mondott beszédet. Rátkai Ferenc, a történelmi jelentőségű nándorfehérvári győzel­met méltatva, hangsúlyozta: az ostromlott várban és a fölmentő sereg ben vállvetve harcoltak magyarok, szerbek és más népek fiai, a fényé getettség nehéz pillanataiban megvalósítva mindazt, amit uralkodó osztályaik tárgyalóasztalainál csak ritkán sikerült elérni. Az emlék tábla magyar és szerb nyelvű feliratával - közvetve - erre az össze­fogásra is emlékeztet. Beszéde további részében a miniszterhelyettes a magyar-jugoszláv együttműködés eredményes alakulásáról szólva - kiemelte: a Hunyadi-emlékmű fölavatása a mindkét részről egyaránt tapasztalható és kölcsönösen növekvő készségről tanúskodik, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk közös történelmünknek azokra a mozza­

Next

/
Oldalképek
Tartalom