Hazai Tudósítások, 1984 (21. évfolyam, 1-23. szám)
1984-02-15 / 3. szám
1984.XXI.évf.3.sz Hazai Tudósítások 10 kon felmászva jutott be a múzeum épületének második emeleti abla kán. A múzeum állandó kiállításának hét műtárgyát lopták el: Raffaello: Esterházy Madonna és Ifjú képmása; Tiepolo: Mária hat szenttel és A pihenő szent család Egyiptomba menekülés közben; Tintoretto Női mellkép és Férfi mellkép; valamint ismeretlen festő: Giorgione képmása című müvét. Hat festményt az olasz betörők hamarosan kivittek az országból, míg az Ifjú képmása című alkotást a magyar részvevők itt tartották, mintegy zálogul, amíg meg nem kapják 10-10 ezer dolláros "bérüket". A betörés felfedezése után 10 perccel a helyszínre érkező rendőrök igen kevés nyomot találtak a múzeumban. Az azonnal megindult nyomozás az ország egész területére kitejedt, s bekapcsolódott az Interpol is. November 10-én Százhalombattán, a Dunába torkolló ipari csatornából egy jutazsákot fogtak ki, melyben megtalálták a festmények vakkereteit. A legfontosabb nyomra vezető adatot azonban nem a zsák tartalma, hanem a felirata szolgáltatta: egy olasz cég emblémája volt. A múzeumban talált büntárgyak közül is többről sikerült megállapítani, hogy szintén olasz eredetűek. A nyomozás felgyorsult. Az Interpol útján a helyszínen talált ujjlenyomatot eljuttatták Olaszországba, ahol annak alapján sikerrel azonosították az egyik bűnözőt. December elején őrizetbe vették a magyar "részvevőket", s még ekkor megtalálták Törökbálinton a földbe elásva elrejtett Ifjú képmása című Raffaello-képet - sértetlenül. Január első napjaiban az olasz hatóságok őrizetbe vették az egyik olasz betörőt, s miután a magyar rendőrség további adatokat bocsátott olasz kollégáik rendelkezésére, január közepén még két olasz bandatagot tartóztattak le. Mindkét ország illetékesei rendelkeztek olyan értesülésekkel, amelyek arra utaltak, hogy a hat